Back Home, Boston Strong – és én is ? Az utolsó LL.M. kanyar, Finals are coming part 1

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Back Home, Boston Strong – és én is ? Az utolsó LL.M. kanyar, Finals are coming part 1

A tavaszi szünet után úgy érkeztem el az áprilishoz, hogy folyton az mosztokált bennem, hogy itt valami készül. Elsősorban persze azt éreztem, hogy repül az idő és vészesen közelítünk a Finals-ok, vagyis az év végi vizsgák felé és nincs meg bennem az a bizonyos komfortérzet. Tudjátok, olyan érzésem volt, mint amikor mész valami felé és tudod, hogy itt most valami biztosan történni fog és az nem feltétlenül pozitív dolog lesz. Szerettem volna mielőbb rendezni a soraimat és megállítani azt a bizonyos “fut a lakás” feeling-et. Azonban olyan szinten kimerült voltam, hogy egyszerűen nem ment. Minden nap megpróbáltam rendezni a dolgaimat, de mindig visszaestem ugyanarra a pontra ahonnan indultam. Amolyan sziszifuszi helyzetben voltam és egyre frusztráltabb lettem. Hogy ez miből is adódott azt nem nehéz összerakni.

Az első komponens a tanulás volt. Ahárhogy is szerettem volna többet tanulni nem ment, a gyakornoki munka iszonyat sok időt elvitt és mikor hazaérkeztem már nem volt sem kedvem, sem pedig erőm a könyveimhez nyúlni. A gyakornoki időm alatt pedig folyamatosan azért voltam mérges, hogy egyrészről épp akkor tanulnom kellene, másrészről pedig a feladat amit kaptam az irodában, nem biztos, hogy a “dreamjob”-om. Ezeken kívül ott volt még az egyetemi foci és kosárbajnokság is amikben finoman szólva nem igazán remekeltek a csapataim és mindenhonnan “csont nélkül” estünk ki. Hát megmondom őszintén, hogy nem ez volt betervezve. Fociban talán annyi vígaszt sikerült találnom, hogy csapat 9 góljából 7x vettem ki közvetlenül vagy közvetetten a részem és félpályáról ismét egy remekbeszabott gólt is lőttem.:) Ami a kosárbajnokságot illeti annak elég “csúnya” vége lett. Az utolsó meccsen az ellenfél játékosai elég komoly fizikális nyomást gyakoroltak ránk és akárhány ütést is kaptam tőlük a bíró sosem fújt fault-ot ellenük. Párszor jeleztem is ezt a bíró felé, mire ő közölte velem, hogy ha legközelebb is szóvá teszem ezt, akkor technikaival leküld a pályáról. Gondoltam magamban, hogy ha kemény játék, akkor legyen kemény játék és biztos ami biztos alapon én is felvettem a kesztyűt azzal a különbséggel, hogy ellenem persze befújták a fault-okat.:) A Banker Bulls (a csapatunk neve:)) tagjai pedig megmutatva, hogy mekkora összetartás van a csapatban szintén átvették az általam válaszként alkalmazott keményebb játékstílust, ami azonban nem tudott segíteni abban, hogy “csont nélkül” essünk ki a bajnokságból. A dominikai osztály- és csapattársam az utolsó meccs után találóan így írta le az esményeket: “ha a captain így játszik, akkor nekünk is így kell játszanunk, én is azt csináltam mint a captain.” 🙂

Ezekkel az érzésekkel indult az április hónap és végig azt mondtam magamban, hogy “túl kell élni”, menjünk előre akármi is lesz, csináljuk a dolgunkat.

A hónap elején azonban egy vicces és mulatságos dolog történt velem, ami igazolja az előző bejegyzésem végén szereplő tézisemet.:) Épp metróval jövök haza a gyakornoki munkámból és a Copley megállónál egyszerre csak arra leszek figyelmes, hogy kb. 15-20 nagyon csinos csaj egyenöltözékben szeretne feljutni a már amúgy is zsúfolt szerelvényre. Mondtam is magamban, hogy ha ők felszállnak akkor totál olyan érzésem lesz, mintha Pesten utaznék reggel csúcsidőben a BKV-n. A lányok persze felszálltak, bezsúfolták magukat a metróba és egyszer csak azt hallom: “csajok mindenki megvan?” Na mondom helyben vagyunk, szóval akkor ezek lányok nem véletlenül voltak csinosak, hiszen ugye magyarok.:) A lányok pechjére pont mögöttük álltam és hallottam, ahogy azt mondják hangosan, hogy “nyugodtan mondjatok bármit, itt úgy sem ért senki magyarul”. Ekkor már kaján vigyor ugrott ki az arcomra, de persze nem szóltam. A csajok pedig mondták tovább hangosan a vicces magyar dolgokat, gondolván, hogy úgy sem érti őket senki. Egy idő után aztán már nem bírtam tovább és egyszer csak megszólítottam az egyik csajszit, hogy “Hello, Milyen versenyre jöttetek”.:) Ekkor hirtelen, ahogy azt Arany a klasszikusában írta: “Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik” :), a csajok totál meglepődtek, elpirosodtak és annyi jött ki a szájukon, hogy: “hoppá, akkor itt mégis vannak magyarok”. Mondtam, hogy “igen”.:) Kicsit csevegtünk egymással és mint kiderült azért voltak egyenmelegítőben, mert a Szinkronkorcsolya Világbajnokságra jöttek Bostonba, ami április 6-án került megrendezésre a Boston University, azaz az “egyetemünk” csarnokában. Ők is persze megkérdezték, hogy én mit csinálok itt, mondtam, hogy “tanulok” amire az a válasz érkezett, hogy “nagyon jó lehet” és “nagyon tetszik nekik az egyetemünk menzája”, mert ugye az edzések után ott szoktak enni.:) Tekintve, hogy nekem le kellett szállnom, ezért nagyon sok sikert kívántam nekik és mosolyogva távoztam.

A másik dolog ami leginkább örömöt okozott április hónapban az nem volt más, mint a kedvenc focicsapatom varázslatos játéka. Persze ez nem feltétlenül tartozik hozzá az LL.M. program élményeihez, de vannak olyan dologok amire szüksége van az embernek, hogy jól menjenek a mindennapjai és jó közérzete legyen. Szóval a Bayern szárnyalt mind a bajnokságban, mind pedig a Bajnokok Ligájában, kiütve a Juve-ét és a Barca-át, én pedig igyekeztem mindig valamilyen live stream-en követni a meccseket, amely közvetítések természetesen nem nyújtottak HD élményt, de szerencsére a csapat eredményei ellensúlyozták ezt a kis kellemetlenséget.:) A lényeg, hogy mind a Bayern, mind pedig én is “on a mission-on” voltunk és mindketten mentük előre, hogy elérjük a célünket májusban.

A legutolsó bejegyzésben ugye arról írtam, hogy New York-ban jártam állásinterjún és akkor még csak reméltem, hogy a történet/történetek folytatódni fognak. Én a magam részéről egy “könnyed” családi kupaktanács után azt mondtam, hogy menjünk elébe a dolgoknak és igyekezzünk minél előbb, lehetőség szerint még akár a program befejezése előtt állást szerezni. Ennek érdekében elég kemény szervezés után sikerült Európában (többek között otthon is) 3 állásinterjút leszerveznem, amiből mint később kiderült 4 lett. Megmondom őszintén, hogy eléggé nehezen adtam rá a fejemet, hogy hazarepüljek és 5 nap alatt bonyolítsam le az interjúkat. Egyrészről közvetlen a vizsgák előtt álltam és nagyon szükségem lett volna arra az 5 napra, hogy tanulhassak, másrészről pedig az utazáshoz sem volt nagyon kedvem, de így visszanézve a dolgokat jó, hogy “tiszta víz került a pohárba” és vállaltam az európai kiruccanást.

Amiről nem írtam az előző bejegyzésemben és fontos megemlíteni, hogy március végén valamilyen bőrfertőzés támadta meg az arcomat és sehogy sem akart elmúlni, pedig próbáltam bevetni Dr. Hauschka varázslatát is, de nem igazán használt, sőt egyre rosszabb lett. Nem tudom leírni nektek az érzést, de annyira zavart a helyzet, hogy néha az utcára sem tudtam kimenni. Szóval ilyen előjelekkel indultam haza most kivételesen nem a Lufthansa, hanem a Swissair segítségével. A feladat adott volt és így nézett ki: kedd este indulás Bostonból, szerdán érkezés Budapestre, csütörtökön, pénteken és hétfőn interjúk Bécsben és otthon, aztán hétfő délután irány vissza Bostonba, ahova a tervek szerint pedig hétfőn este érkezek vissza. Nem tudom ti hogyan látjátok, de nekem ez egy mammut programnak tűnt és voltak olyan pillanatok, amikor nem igazán tudtam, hogy épp hol vagyok. Végig azzal nyugtattam magamat, hogy végül is ez egy olyan érzés mintha modell lennék Heidi Klum műsorában és körbeutaznám a világot.:) A hazaút elég nehézre sikerült, mert az arcom a repülés során tovább romlott és Zürich-be érve, már alig tudtam elviselni a helyzetet. Egyedül az nyugtatott meg, hogy az otthoni leszállást követően egyből jó kezekben leszek, mert szerencsére sikerült leszerveznem egy bió arckezelést a kedvenc kozmetikusomnál. Tudom, rendben ez most kicsit nőiesen hangzott, hogy kozmetikus, meg arckezelés, de abba gondoljatok bele, hogy nekem a hazaérkezést követően másnap interjúkon kellett részt vennem, ahol valahogy ki kellett néznem. Szerencsére a csütörtöki ébredést követően kiderült, hogy a szerda délutáni 3,5 órás arckezelés csodákat tett (köszönet érte:)) és meg tudom csinálni az interjúkat. Folytatjuk.:)

Return to Broadway, Spring Break, BU Hockey, Prom és Girls

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Return to Broadway, Spring Break, BU Hockey, Prom és Girls,

Hello Mindenkinek,

Az utolsó bejegyzésem óta nagyon sok idő telt el és ahogy az lenni szokott rengeteg dolog történt velem időközben, igyekszem minél előbb “beérni” a bloggal az aktuális helyzetemet.

Kezdjük a beszámolót március elején amikor is ahogy a bejegyzés címében is szerepel ismét visszatértem New York-ba, kis túlzással a Broadway-ra. Ennek a magyarázata igen egyszerű. Ahogy a legutóbbi bejegyzésben is írtam valamennyi a januári New York-i állásbörzén engem interjúztató ügyvédi iroda folytatni szerette volna velem a kiválasztási folyamatot. Ezt a hírt természetesen örömmel fogadtam, mint ahogy azt is, hogy az amerikai ügyvédi iroda minél előbb szeretett volna lebonylítani velem egy személyes interjút. Február elejétól folyamatosan időpontot egyeztettem velük a személyes találkozóra és én leginkább a március 8-i (péntek) időpontot javasoltam, mert akkor már úgy gondoltam, hogy javában tavaszi szüneten (Spring Break) leszek. Egy kis szervezés után sikerült is megállapodnunk az időpontban: New York, Manhattan, március 8. péntek 11h. Mint aki jól végezte dolgát gondoltam innen már minden sínen van, hát nem így lett. Sajnálatos módon a Corporations (társasági jog) professzorom az évközi vizsgát március 7-ről áttette március 8-ra reggel 10 órára és így komoly összeütközösbe kerültem mivel a vizsga és az interjú időpontja majdnem egybeesett. Mit lehet ilyenkor tenni ugye? Bementem az LL.M. programom igazgatójához elmondtam neki a helyzetet, ő pedig  megértette az interjú számomra való fontosságát és engedélyezte – amennyiben az ügyvédi iroda igazolja az interjút és annak halaszthatatlanságát -, hogy egy nappal előbb megírjam a vizsgát és így elmehessek New York-ba. Szerencsére az ügyvédi iroda is rugalmas volt és aláírta az általam megszövegezett kérelmet, így minden akadály elhárult az elől, hogy visszatérhessek a Broadway-re.:)

Szóval nem volt más dolgom, mint március 7-én 16-18h között megírni többiek nélkül a dolgozatot és irányt venni New York felé. Előző New York-i utammal ellentétben most nem Amtrak-el, hanem busszal indultam meghódítani a Big Apple-t. Mint ahogy az kora tavasszal szokásos Bostonban hirtelen hóvihar támadt és így a busz elég nehéz körülmények között indult neki a 4-5 órás útnak, de igazából nem zavartak engem ott és akkor az út viszontagságai csak az járt az eszemben, hogy akkor “holnap” reggel újra Manhattan-ben interjúzok a világ egyik legjobb ügyvédi irodájában. Mióta megkezdtem a programot többször van úgy, hogy meg kell kérdezzem magamat, hogy akkor most mi is történik valójában? Az elmúlt évekhez, időszakokhoz képest annyira gyökeresen megváltozott az életem, hogy azt nem tudom szavakba önteni, bár ugye folyamatosan ezt teszem a blogban kisebb-nagyobb sikerrel.:) Viccesen azt is lehetne mondani, hogy az LL.M. programom költségét akár egy világkörüli útra is lehetett volna fordítani és az szintén mennyi élményt adott volna.:) Persze ez teljesen igaz, de a program révén olyan szituációkba kerülsz, amiket egyébként soha nem tapasztalnál meg. Olyan helyzeteket élsz át, illetve élsz meg amik folyamatosan előre visznek és a fejlődésedet segítik. Folyamatosan fejlődsz és nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Szóval útban voltam ismét New York felé és reméltem, hogy minden jól fog sikerülni a következő napon pénteken. A busz a hóvihar ellenére szerencsére hozta az elvárt 4,5 órás menetidőt és a hajnali 01:00h-i megérkezést követően rohantam is a szállodába, hogy minél előbb lepihenhessek. Ahogy januárban is, úgy most is sikerült egy elég jó szállodát választanom kedvező special áron a downtown-ban, így a New York Times épülete, a Times Square, illetve az interjú helyszíne szinte karnyújtásnyira volt tőlem.

A reggeli ébredést követően a procedúra kb. megegyezett a januári előkészületekkel, így felkészülés az interjúra, egy kis háttéranyag olvasás, a kedvenc Boss öltöny, ing, nyakkendő és cipő felvétele, aztán irány reggelizni. Reggeli közben az jutott eszembe, hogy mennyi fantasztikus dolog történt ebben a városban az elmúlt évtizedek során pont márciusban. Hogy csak néhányat említsünk itt került sor az évszázad boxmeccsére 1971 márciusában amikor Frazier és Ali csapott össze egymással, vagy ne is beszéljünk 1995 márciusáról amikor a mágikus 23-as a Knicks-nek dobott 55 pontjával (Double Nickle game) jelezte, hogy nem felejtett el kosárlabdázni. Gondoltam, hogy talán velem is valami jó dolog történik itt és most 2013 márciusában.

A könnyed reggelit követően teljes fegyverzetben indultam el 10:40-kor a 11h-es állásinterjúmra, gondoltam, hogy minden sima ügy lesz, hiszen kb. 10 percre szálltam meg az interjú helyszínétől. Sajnálatos módon a csütörtök esti hóvihar péntek reggelre megérkezett New York-ba is, így a 10 perces séta nem ígérkezett olyan “lightosnak”, mint amilyennek azt előre elterveztem, de az a tudat, hogy ismét Manhattan-ben megyek állásinterjúra minden a hóvihar által okozott rossz érzést kitörölt belőlem. Az interjú helyszíneként egy elég rövid címet kaptam meg az ügyvédi irodától és kicsit izgultam is, hogy nehezen fogom megtalálni az irodát. Na erről szó sem volt, a Times Square-től kb. 5 perc telt el amíg megérkeztem az irodához és elég egyértelmű volt, hogy jó helyen járok.

Tudom, hogy több olyan ember olvassa ezt a blogot akik jó helyen lévő és impozáns irodaházakban található ügyvédi irodákban dolgoznak/dolgoztak és én magam is azt gondoltam, hogy nem nagyon lehet nekem ezen a téren sok új dolgot mutatni, de ezen a bizonyos márciusi reggelen picit megváltozott ez a helyzet. Reggel 10:55-kor ott találtam magam NY kellős közepén egy óriási gránittal borított legalább 40 emeletes irodaház előtt, amin tábla jelezte, hogy vitathatatlanul jó helyen járok. Picit olyan érzésem volt, mint amikor Keanu Reeves az Ördög Ügyvédjében megérkezik NY-ba az új munkahelyére és hirtelen átérzi a különbséget a korábbi irodájához képest. Az előbbi párhuzamot folytatva, ahogy K. Reeves sem, úgy én sem illetődtem meg az épületen, körítésen és magabiztosan checkoltam be a földszinten, ahol is jelezték, hogy a 40. emeleten az egyik tárgyalóban lesz jelenésem. “Szóval rögtön a csúcsra megyünk” gondoltam magamban, “ez már jó jel“:)

Ezt követően természetesen a szokásos jelenetek zajlanak le, kabát letétele, ID ellenőrzése egy udvarias kérdés, hogy kérek-e valamit enni vagy inni és bevezetnek egy óriás tárgyalóba. Ilyenkor azt lehetne gondolni, hogy nagyon izgulok vagy feszélyez a magasság, de nem, épp az ellenkezője történik. Nagyon jól érzem magam, valamiért olyan otthonos ez a helyzet, élvezettel nézek le a tárgyalóból NY belvárosába és csodálom a hóesést. Szóval a körítés adott, most már csak nekem kell “hoznom magamat”. A videointerjú, illetve a személyes interjú is szerintem elég jól sikerült, szokásos amerikai privát és szakmai keresztkérdéseket kapok és mint kiderült az interjúztató is a Boston University-n végzett, szóval gyakorlatilag “testvérek” vagyunk.:) Meg is jegyzem magamban, hogy valamiért itt az USA-ban működik ez a közös alma mater, alumni rendszer és az emberek érdekeltek abban, hogy segítsék azokat akik ugyanabba a suliba járnak/jártak, mint ők. Tekintettel arra, hogy az interjúztatómnál nem volt névjegykártya, ezért az interjút követően levisz a 24. emeletre és megmutatja az irodáját, ahol is egy apró small talk után névjegykártyát cserélünk és elválunk egymástól. Mit is mondjak, kb. az történt amire számítottam, felkészült voltam, minden kérdésre korrekt és tiszta választ adtam, szóval ennél többet nem tehettem. Most már minden csak az irodán múlik.

Kilépek az épületből és az jut eszembe, hogy nekem most már hivatalosan is Spring Break-em van és van egy hétvégém amit ismét New York-ban tölthetek. Szóval semmi kötöttség és csak rajtam múlik, hogy mit csinálok a két nap alatt, időközben pedig a hóvihar is lecsendesedett. “Hát nézzük, hogy mi legyen a haditerv”. New York-ban ugye két hónapja már jártam, szóval a klasszikus városnézés kilőve, valami mást szeretnék csinálni. Tekintve, hogy teljes díszben voltam ezért első és legfontosabb dolog, hogy visszarobogjak a szállodába és átöltözzek. Ezt követően a neten szörfözve megtalálom az éppen aktuális New York-i programokat a pénteki napra vonatkozóan és egy kifejezetten megtetszik. Mindenki tudja rólam, hogy nagy kosárlabdarajongó vagyok és magam is elég sokat kosaraztam, de egy dologra egészen eddig még nem került sor. NBA kosármeccset eddig még nem sikerült megnéznem – az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy 2006. október 10-én a tesómmal megnéztük anno Kölnben a Phoenix Suns v. Philadelphia 76-ers merkőzést, de az bemutatómeccs volt és Europában került rá sor -szóval Amerikában NBA meccset még nem láttam és ezen változtatni akartam. Mivel a New York Knicks nem játszott otthon amíg NY-ban voltam, ezért nem maradt más választásom, mint hogy megnézzem a Jay-Z által is tulajdonolt Brooklyn Nets mérkőzését a Washington Wizards ellen. Szerencsére az NBA oldalán sikerült is jegyet szereznem potom 30 dollárért, szóval izgatottan vártam a mérkőzést.

Este metróval kb. 30 perc alatt értem ki Manhattan-ből Brooklyn-ba és gondolhatjátok, hogy nem bántam meg a 30 dolláros jegyvásárlásomat. Gyönyörű új kosárcsarnokba léptem be amit kb. 5 hónapja adtak át, a jegyem ugyan a kakasülőre szólt, de akkor is megérte elmennem a meccsre. Óriási érzés volt látni a sztárokat a pályán, a Nets irányítója az első félidőben nem kevesebb mint 9 hármast szórt és ezzel új liga rekordot állított fel, szóval jókor voltam jó helyen és így egy kis sporttörténelmet is átélhettem. Csatoltam is a bejegyzéshez pár fotót, hogy picit átadhassam Nektek az NBA érzést.:)

A maradék időmet New York-ban kötetlen sétálással és városnézéssel töltöttem el. Ez a város akárhányszor is van itt az ember mindig tud újat mutatni, mindig van egy olyan arca amit még nem “láttál”. Szerencsémre a hóvihar teljesen elmúlt és kellemes márciusi napsütésben sikerült megnéznem az ENSZ épületét, a Bryant Park-ot, a Times Square-t, illetve rengeteg időt töltöttem el a Central Parkban arra gondolva, hogy lassan vizsgaidőszak következik és szükségem lesz minden energiámra, hogy sikerüljön befejeznem az LL.M. programot.

Boston-ba visszatérve igyekeztem a tavaszi szünetet minél inkább tanulással eltölteni, de sajnos ez nem ment olyan simán mivel közben gyakornokként is dolgoznom kellett heti 3x, szóval meg kellett osztanom az engergiáimat. Ha őszinte akrok lenni, akkor be kell vallanom, hogy a gyakornoki munka rengeteg időt elvett tőlem és a tanulástól február óta. Az egyetem melletti heti 3x-i munkavégzés rendkívül lefárasztott, minden nap szinte beestem az “ágyamba” és arról nem is beszélek, hogy a suli és a gyakornoki munka mellett folyamatosan kosaraztam és fociztam az egyetemi sportbajnokságban. Persze az előbbi dolgok rendkívüli élményeket, story-kat adtak és sok kapcsolatot építettem ki, de mindeközben csak remélni tudtam, hogy ez az egész nem megy majd a tanulás és a vizsgák rovására. Szóval a Spring Break-em az amerikai mozifilmekben látottakkal ellentétben nem a Fort Lauderdale-i vagy Mexikó-i bulikról szólt.

A Boston University kapcsán eddig azt hiszem érezni lehetett a beszámolóim alapján, hogy nagyon tetszik az egyetem és minden tökéletesen meg van szervezve, csupán egyetlen egy dolog miatt volt hiányérzetem, az pedig nem más, mint az egyetemi sport. Hiányoltam, hogy a sulinak nincs egy kimagasló egyetemi amerikai foci vagy kosárcsapata, mivel az ilyen dolgok mindig erősítik az összetartozást, közösséget az egyetemen. Azt azonban tudtam, hogy a BU-nak van egy nagyon korrekt hockey csapata, de arra való tekintettel, hogy nem igazán szeretem a jeges sporttágakat eddig nem néztem meg egy “meccsünket” sem. A tavaszi szünet végén viszont görög osztálytársammal úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a lehetőséget és megnézzük a BU hockey csapatát az egyetemi Arena-ban. Mit ne mondjak nem bántam meg, hogy elmentem a meccsre, mert amellett, hogy nagyon jó volt a hangulat és bejutott az egyetem csapata a Keleti nagydöntőbe ismét sportörténelemnek lehettem részese. Ezen a mérkőzésen került sor ugyanis Parker edző búcsúztatására aki már 40 éve irányítja a BU csapatát. El tudjátok képzelni, hogy 40 évig ugyanazon a helyen dolgozzatok megszakítás nélkül? Hány játékosgeneráció mehetett már át a kezei között és állítólag minden játékosára emlékszik. Coach Parker-t óriási tapsvihar közepette búcsúztatta el a BU és ajándékként az Arena jegét átkeresztelték a nevére (Jack Parker Rink).

Márciusban még egy komoly esemény érdemel említést amelyen sikerült résztvennem, bár bevallom, hogy sokáig gondolkoztam, hogy elmenjek-e rá. Március 23-án került sor a végzős egyetemi bálra (Prom), amivel kapcsolatosan nekem olyan középiskolás szalagavató érzésem volt. Nem tudom miért, de tényleg így éreztem, lehet, hogy ezek dolgok már picit távol vannak tőlem így 32 évesen…….Azért arra való tekintettel, hogy egyszer élünk, mégis elmentem és megnéztem milyen egy igazi diákbál az USA-ban. Szinte minden ugyanolyan volt, mint a filmekben. A bál a város legelőkelőbb hoteljében került megrendezésre, a körítés is tipikus volt, sok konfetti, óriási tánctér, tökéletes világítás és díszítés, mindenhol sütemények és alkohol – természetesen rögtön a bejáratnál el is kérték az ID-m hátha 21 alatt vagyok.:) A bejegyzésben már fentebb írtam, hogy egy dolog miatt volt hiányérztem eddig a BU-n (ugye a hiányzó minőségi kosár és focicsapat miatt), de most rögtön javítanom is kell magamat, mert igazából van/volt itt egy másik dolog is, bár azért ez nem tartozik szervesen az egyetemhez. Szeptember óta azt hajtogatjuk folyamatosan egymásnak az európai fiú osztálytársaimmal, hogy nagyon gyenge itt a BU-n a “lányfelhozatal” és Európához képest komoly erre a lemaradás. Szerencsénkre legyen mondva, hogy a bálra vagy nagyon sok külföldi lány érkezett, vagy pedig a legtöbb lány szeptember óta nem járt egyetemre, de végre a bálon sikerült látni csinos lányokat, ízléses:) báli ruhában, szóval megérte elmennem a Prom-ra.:)

A bejegyzés zárásaként azért megjegyezném, hogy az otthoni lányfelhozatal messze, de messze veri az amerikai merítést és ha másban nagyon nem is, de ebben jobbak vagyunk az USA-nál.:)

New York újra – 100 Days til graduation – Nemo and the View Part 2

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

New York újra – 100 Days til graduation – Nemo and the View Part 2

Mióta elkezdtem az LLM kalandomat itt az USA-ban sokszor van úgy, hogy egy adott nap eseményeit csak a következő nap realizálom, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az a bizonyos dolog megtörtént velem. Olyan impulzusok érik az embert amik előtte sosem, aztán mire észbe kapnék már jön is a következő impulzus, kaland, így nem lehet mást tenni,  mint megpróbálni természetesnek venni dolgokat abban az adott pillanatban és így csak a következő napon jut el a tudatodig, hogy hoppá ez veled történt meg és nem álmodtad az egészet.  Így voltam ezzel azon a bizonyos szombati napon is január 26-án az állásinterjúkat követően. Ébredés után eszembe jutottak az interjúk, illetve az előző nap eseményei és rájöttem, hogy azok bizony nem álmok voltak, hanem a valóság.

Szerencsére szombat reggelre minden pressure elmúlt, a reggeli a hotel éttermében is “ici-picit” jobban sikerült, mint a pénteki napon, és így felszabadultan “tervezhettem” meg az aznapi programjaimat New Yorkban. Mivel kb. 12 éve már jártam a Big Apple-ben, ezért nem ragaszkodtam semmihez, nem volt bennem olyan, hogy ezt vagy azt a látványosságot mindenképpen meg kellene néznem, hanem egyszerűen csak elkezdtem sétálgatni és engedtem, hogy egyik dolog hozza magával a másikat. Szerencsére az időjárás is megkegyelmezett mert szombatra már nyoma sem volt a havazásnak, hanem helyette kellemes napsütéses téli időben indultam utamra. A hotelem nem volt messze a 7. és a 28. utca kereszteződésétől, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy a Penn Station felé indulok el és így jutottam el pár perc séta után a kosárlabdázás szent helyére a Madison Square Garden-be. Csoda dolgok történtek ebben a csarnokban, elég csak a legendás Knicks-Bulls párharcokra gondolni a 90-es években, vagy az évszázad boxmeccsére, nem is beszélve a Rock and Roll Hall of Fame koncertekről és a U2 vagy a Stones fellépéseiről. Szóval ez egy mágikus hely ahol a közönség azonban mindig kritikus, talán a legkritikusabb a világon. Az a mondás a csarnokról, illetve annak közönségéről, hogy itt a nézők egyből felismerik ha valaki csal, “fake-el”, vagy gyenge a tudása, azonban ha valaki klasszis és jól játszik legyen az akár valamelyik new york-i sportcsapat éppen aktuális ellenfél csapatának a játékosa, az biztos, hogy standing ovation-ra számíthat. Sajnálatos módon a stadiont felújítják belülről, így nem lehetett túrára jegyet váltani, erre legközelebb szeptemberben lesz lehetőség, amikor is véget ér a rekonstrukció. Hát mit ne mondjak, ezen már ne múljon, szívesen megnézném én szeptemberben is a csarnokot, persze ha kapok rá lehetőséget. Azért biztos ami biztos alapon készítettem pár képet a bejáratról és találkoztam pár new york-i játszótárssal is akik örömmel “vállalták”, hogy összeállnak velem egy kép erejéig. Szerintem egész jó lett a fotó, amit “postoltam” a blogba is fentebb. Szerintetek?:)

Ezt követően utam az Empire State Building irányába vettem. Mit ne mondjak, akárhányszor látja az ember ezeket a felhőkarcolokat mindig rácsodálkozik arra, hogy mi emberek mikre vagyunk képesek. 102 emelet, Manhattan közepén és 40 évig ez volt a világ legmasabb épülete, kell ennél többet mondani. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az épületet két év alatt húzták fel és mindezt a 30-as évek elejére fejezték be, akkor nem tudok mást mondani, mint hogy respect. Mindig érdekelt az építészet egyébként, de eddig leginkább csak az irodaházak, lakóházak, operaházak fogtak meg. Emlékszem anno általános iskola 7. osztályában rajz órán dolgozatot írtunk és nálam volt a világ 100 csodája című képeskönyv amiben pont az Sydney Operaháznál volt betéve egy kis jelző, hogy épp ott tartok. A könyvet óra kezdete előtt elkérte a rajztanárnőm és közölte, hogy akkor most mindenkinek az operaházat kell jellemeznie. Hát gondolhatjátok milyen sikeresek lettek a dolgozatok, úgy emlékszem, hogy mindenki 1-est és 2-est írt és csak egy embernek lett jeles a dolgozata. A jelesemet ha jól emlékszem az a mondatom “mentette meg”, hogy kitűnően érvényesül az Operaháznál a tér és forma egysége.:) Ennyit most az építészet iránti vonzalmamról és erről a feature story-ról, nem tudom pontosan miért csak épp beugrott ez a történet mikor írtam a bejegyzést és gondoltam megosztom veletek.:)

Miután megnéztem a legnagyobb felhőkarcolót New York-ban, elindultam a Times Square-re, amit azt hiszem nem kell túlságosan részleteznem. Ezt egyszerűen meg kell néznie az embernek. Ott kell lenned és kész. Olyan pezsgése van ennek a helynek, mint semelyik más helynek a világon. Teljesen mindegy, hogy zuhog az eső, vagy hóvihar van, a hely mindig tele van emberekkel.

A városnéző túrámat a Broadway-t és a Rockefeller Centert követően igyekeztem picit visszafogottabb helyen folytatni és így jutottam el a Cental Park-ba. Valamiért nekem ez a kedvenc helyem New York-ban, bár nyilván ha több időt tölthetnék ebben a városban akkor lehet, hogy más hely is közel kerülne hozzám. Szóval Central Park télen, kicsi hóeséssel fűszerezve. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem a téli Central Park-ról két dolog jut eszembe, az egyik Marc Anthony – You Sang to me című klippje, a másik pedig a Serendipity című film. Ha már ott voltam januárban a Central Parkban, akkor gondoltam megnézem a filmben szereplő jégkorcsolyapályát és mint láthatjátok pont olyan képet készítettem a pályáról amilyen a filmben is szerepel, éjszaka, csillagok, apró hóesés. Tehát minden együtt volt. Azt, hogy ki hisz a filmben szereplő dolgokban és ki nem, mindenki maga dönti el persze.:) A városnézésem a boston-i busz indulása miatt erősen a végéhez közeledett  7-8 órát követően, így rohantam vissza hotelbe felvenni a csomagokat és irány haza Boston. Csekély 4 óra buszozás után visszaérkeztem és reméltem, hogy az interjúknak, amik ugye az egész new york-i út lényegét képezték lesz folytatása a következő hetekben, hónapokban.

Mikor ezeket a sorokat írom nektek örömmel mondhatom, hogy mind a 4 interjúnak előreláthatólag lesz folytatása, mind a 4 iroda jelezte, hogy szeretnék tovább folytatni a kiválasztási folyamatot. Szóval a hosszú úton ezek mindenképpen jó hírek, főleg annak fényében, hogy az ember számára megnyugtató érzés lenne, ha tudná, hogy a programot és a new york-i ügyvédi vizsgát követően hol fogja folytatni a pályáját.

A bejegyzés címében szereplő 100 Days til graduation arra utal, hogy valóban már csak 100 nap (helyesebben mikor is ezt a bejegyzést írom, már csak kb. 75-80 nap) van vissza diplomaátadásig. Megint csak azt a közhelyet tudom írni, hogy repül az idő. Az egyetem az elmúlt hetekben küldte meg a diplomaátadás hetének a programját, hát mit ne mondjak, lesz program bőven és megadják az egésznek a módját az amerikaiak. Ez most azt hiszem a tipikus esete annak a magyar közmondásnak, hogy az egyik szeme sír, a másik pedig nevet az embernek. Egyrészről örül az ember, hogy pár dolog véget ér majd, de másrészről pedig rossz kedve van azért, hogy a program befejeződik. Szándékosan nem azt írtam az előbb, hogy a tanulás ér majd véget, mert számomra a tanulás a graduation után fog elkezdődni igazán. Ennek oka ugye annyi, hogy május 20-tól indul a new york-i ügyvédi vizsgára a felkészítő kurzus ami legalább napi 8-10 óráját fogja az embernek előreláthatólag igénybe venni egészen július 25-ig. Februárban került sor egy meeting-re ahol tájékoztattak minket arról, hogy mit kell majd megtanulnunk ezen a kurzuson és milyen ütemben. Én azt gondolom, hogy egy olyan srác vagyok aki azért már elég sokat látott, tapasztalt jogászként, de ha visszagondolok arra amit elmondtak ezen a bizonyos meeting-en akkor egy “picit” összerándul a gyomrom. Az egyik francia osztálytársnőm jegyezte meg anno viccesen, hogy “mi meg még fizetünk is azért egy halom pénzt (a kurzus díja), hogy szenvedjünk nyáron”. Azt hiszem az előbbi comment, észrevétel elég találó. Nincs mit tenni, ha valaki el akar érni valamit, akkor bizony szenvedni kell. Take it or leave it van. Ilyen egyszerű ez.

Mitóta itt vagyok szinte minden természeti jelenséggel találkoztam már, ugye Sandy is meg volt még októberben, így hát természetesnek:) tűnt, hogy az évszázad hóvihara – Nemo – is beköszönt Bostonba amikor éppen itt vagyok. Nemo nem kevés havat hozott, azt hiszem a fenti képek ezt bizonyítják is. 70-80 cm hó esett itt Bostonban és emberek síeltek a lejtős utcákon a belvárosban. Hihetetlen volt. Viszont a budapesti FKF szokásaival ellentétben a boston-i hókotrók még a havazás alatt egyből elkezdtek dolgozni és így fordulhatott elő, hogy 1 napot követően valamennyi útszakasz járható volt a belvárosban. Mint azt írtam korábban is a blogban Bostonban nagyon barátságosak, jó szelleműek az emberek és ezt tükrözte az a tény is, hogy a havazást követően egy csomó ember hólapatátot ragadott és segédkezett abban, hogy idegen házak előtt eltakaratítsák a havat, tehát elég jól működik erre az összefogás. Nemo-t követően egyébként úgy gondoltam, hogy Boston-ban már nem lesz havazás és következhet a tavasz. Hát elég komolyan tévedtem, mert még március elején is hóvihar köszöntött be hozzánk, szóval errefelé kb. március végére, április elejére mondják a tavasz kezdetét, persze ha minden normálisan alakul.

A bejegyzés címében szereplő view, avagy kilátás egy kis magyarázatra szorul. Ennek a bejegyzésnek az első részében említettem nektek, hogy a programomnak van egy speciális adaléka amely szerint, azoknak akik az első félévben nagyon jó átlagot szereztek és speciális koncentrációt követnek a program lehetőséget ad arra, hogy gyakornokként dolgozhassanak itt Bostonban. A kiválasztás úgy zajlik, hogy az LL.M. program igazgatója elküldi a diákok, hallgatók önéletrajzait a munkáltatóknak és az adott munkáltató pedig kiválasztja a számára leginkább szimpatikus hallgatót. Ennek a kiválasztásnak az eredményeképpen kerültem én egy bankjogra specializálódott boston-i ügyvédi irodához, akiknek a székhelye a város pénzügyi negyedében található.

Mit ne mondjak, nagyon örültem a lehetőségnek hiszen minden együtt van, ügyvédi iroda, bankjog és az elhelyezkedés is (város központja). Szóval az első napomra nagyon készültem és kíváncsian vártam milyen impulzusok érnek majd. Az első napon reggel 9h-re kellett mennem, ami ugye nálam nem megy egyszerűen. Akik dolgoztak már velem azok tudják, hogy a korai, reggel 10h előtti kezdés nekem elég nehezen megy, így össze kellett szednem magam, hogy beérjek időben. Szerencsére ez elég jól sikerült és 9h-kor ott találtam magam az adott címen az épület előtt. Mint kiderült az ügyvédi iroda a FED (Amerikai Központi Bank) 33 emeletes boston-i irodaházának, felhőkarcolójának a 29. emeletén található, így rögtön elég mély benyomást gyakorolt rám. Első napomon megbeszéltük a supervising Partner-emmel, hogy összesen kb. heti 20 órát fogok dolgozni, kedden, szerdán és pénteken. Elmondta, hogy miben vár tőlem segítséget és mik lesznek a feladataim. Eleinte leginkább regulatory dolgokban kell segítséget nyújtanom és a többi pedig majd alakul magától. Bevallom őszintén, hogy nem megy egyszerűen ez a gyakornoki munka, mert nem tudok eddig megfelelni az otthoni “standardeimnek”. Nehéz azt felfogni, hogy dolgokat nem tudsz egyből megválaszolni és órákat kell kutatni az amerikai jogszabályokban mire megtalálod a megoldást, ha persze megtalálod. Néha tényleg olyan érzése van az embernek mintha tűt keresne a szénakazalban és ez nagyon idegesítő. Mondtam is bent az egyik ügyvéd srácnak, hogy ez a helyzet mérgesít nagyon, erre azt válaszolta, hogy nyugalom ő is így kezdte. Persze értem én a helyzetet, hogy új joganyag és stb., de akkor is frusztráló, hogy nehezen mennek a dolgok. Igyekszem fejlődni, bízom benne, hogy menni fog. Visszatérve a bejegyzés címében szereplő címhez, a view a kilátásra utal a szobámból a 29. emeleten amit a gyakornoki időmre bocsátott az ügyvédi iroda a rendelkezésemre. Készítettem is pár képet, hogy milyen a kilátás.:) Mind este, mind pedig napközben gyönyörűen lehet látni Boston kikötőjét, partjait, igazán nincs okom panaszra ebben a tekintetben sem. Egyébként rögtön az első napomon elkészült minden a munkámhoz szükséges dolog így: szobát kaptam, felhasználónevet a számítógéphez, irodaeszközöket, az iroda belső névjegyzékén is már szerepeltem mint gyakornok, szóval flottul ment minden és a nap végére a beléptető kártyám is elkészült. Az utóbbi dolog nagyon fontos mivel a FED épületében dolgozom, ezért minden nap komoly biztonsági ellenőrzésen kell átmennem (ki kell mindent pakolni a zsebekből, fémdetektor stb.) és a beléptető kártya használata könnyít valamit a biztonsági ellenőrzésen. Meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok majd a gyakornoki helyemen az elkövetkező hetekben, hónapokban. Nagyon értékelem a lehetőséget mivel ez az első kézzel fogható dolog amit elértem, megszereztem eddig itt az USA-ban, szóval igyekszem megfelelni.

Zárásképpen, pedig egy-két szó a sportról. Januárban beneveztünk a Boston University foci és kosárbajnokságára, gondoltam, hogy majd milyen jó lesz a Wall of Champions-on (értsd bajnokok fala) látni a csapataink képét, mint akik megnyerték a bajnokságukat. Mostanra már kiderült, hogy elég optimista voltam, illetve opitmisták voltunk. A focicsapat eddig 3 meccsből 3 vereséget könyvelhet el és biztosan nem jut tovább a rájátszásba, ami szerintem elég nagy égés. Azt gondolom, hogy a focicsapat esetében ott követtük el a hibát, hogy összeálltunk az American Law LLM-es srácokkal, akik valahogy picit más mentalitással rendelkeznek, mint mi Banking & Finance-osok. Csapatként nyerünk és vesztünk persze, de nem bírom amikor egyesek azt gondolván tévesen magukról, hogy jó játékosok beleszólnak a taktikába. Szerintem csapatkapitányként én megtettem a dolgomat, 4 gólpasszt adtam és 1 gólt rúgtam a 3 meccsen, amiken összesen 6 gólt szereztünk, tehát majdnem mindegyik gólban érintett voltam. No további comment, még egy meccsünk van vissza, aztán véget ér ez a”győzelmi sorozat”.

Ami a kosárcsapatot illeti, hát ott sem büszkélkedhetünk csodás mérleggel, 2 meccs 2 vereség, de legalább nagyon jó a hangulat a csapatban. A srácok közül sokan életükben nem kosaraztak még versenyszerűen, de a második meccsen ráéreztek a játék ízére és arra, hogy mi kell ahhoz, hogy jól szerepeljünk. Mondtam is nekik csapatkapitányként a második meccset követően, hogy ugyan nem nyertünk, de rendkívül büszke vagyok rájuk amilyen odaadással játszottak. Azt hiszem ez jól esett nekik és örültek. A csapatról egy képet is mellékelek a bejegyzésben, illetve van fent két kép a JOG-ÁSZOK kari kosárcsapatról is, aminek egyetemistaként a játékosa, csk-ja voltam és a mostani otthoni tartózkodásom alatt pedig januárban megszerveztem a 7 éves találkozónkat, ami szerintem egészen jól sikerült.

Mint láthatjátok elég aktívak a napjaim mostanában és igyekszem mindenhol a legjobbamat nyújtani, de természetesen nekem is vannak a határaim. Be kell osztanom okosan az energiámat az elkövetkező 5-6 hónapban, mert olyan ez az amerikai programom, kalandom, mint egy marathoni futás amiben nem szabad elmerevedni a végére. Remélem minden rendben alakul majd az elkövetkező hónapokban és sikerül megvalósítanom azt amiért idejöttem.

New York újra – 100 Days til graduation – Nemo and the View Part 1

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

New York újra – 100 Days til graduation – Nemo, and the View Part 1

Sziasztok,

Holnap lesz pont egy hónapja, hogy kijöttem Bostonba megkezdeni a tavaszi félévét, így épp itt volt az ideje, hogy írjak a blogba. Annyi minden történt az elmúlt hetekben, hogy szinte semmi időm nem volt arra, hogy normálisan leírjam Nektek a történéseket. Igyekszem most pótolni az elmaradásomat és remélem minden kérdéseteket sikerül megválaszolnom.

Közhelynek tűnhet, ha most azt írom, hogy nagyon repül az idő, de valóban így van. Rendkívüli módon felgyorsultak az események. Hol is van már december 22. amikor is Bostonból, a Logan Nemzetközi Airport-ról az őszi szemeszteri vizsgákat követően elindultam haza, hogy otthon kipihenjem magam az ünnepek alatt.? Azóta közel két hónap telt el és a legfontosabb dolog, hogy visszajöttem Bostonba és folytathatom a BU LLM Banking & Finance Programját. Sokak számára furcsának tűnhet amit az előbb írtam, de bukmékeri szlenget használva elég jól álltak az “oddsok”, hogy nem térek vissza. Szerencsére január 19. óta újra itt vagyok és hálás vagyok mindenkinek aki ehhez hozzájárult, ebben segített nekem.

A legutolsó bejegyzésemet éppen a vonaton New York-ba menet írtam Nektek, de természetesen a NY-i utat megelőzően is történtek fontos dolgok. Ugye a “szokásos” egy hetes késésem miatt ismét egy pici időzavarba kerültem, hiszen a két hét (“add and drop period”) helyett csak egy hét állt a rendelkezésemre, hogy felvegyem az óráimat és kialakítsam az órarendemet. Az első félévvel ellentétben, amikor is leginkább általános tantárgyaink voltak most már egy csomó speciális tantárgyból lehetett választani. Természetesen ahogy az első félévben is, úgy most is voltak olyan tantárgyak amiket kötelező volt felvennem a NY-i ügyvédi vizsga miatt. Íme az eredmény, vagyis a tavaszi tantárgyaim: Commercial Code (NY Bar), Corporations (NY Bar), Introduction to Project Finance, Transnational Lending, M&A, Hedge Funds, Securitization.

Azt gondolom, hogy a fenti órák első ránézésre sem tűnnek könnyűnek, hát még ha tényleg tanulni kell őket. Csak ízelítő képpen elárulom, hogy a Commercial Code tantárgyam tankönyve laza 1000 oldal és persze apró betűvel, a hozzá tartozó munkafüzet pedig 1200 oldal, tehát nem kevés erőfeszítésembe fog kerülni megtanulni ezt a tantárgyat is. Meglátjuk.:)

A fentiekhez hozzátartozik még, hogy a programomnak van egy speciális adaléka ami számomra elég nagy motivációt jelentett amikor is jelentkeztem a BU Banking & Finance LLM programjára. Azok számára akik az első félévben nagyon jó átlagot szereztek és speciális koncentrációt követnek (így pl. nemzetközi banki kapcsolatok) a program lehetőséget ad arra, hogy gyakornokként dolgozhassanak itt Bostonban. Szerencsére én megfeleltem valamennyi kritériumnak és kvalifikáltam magamat arra, hogy jelentkezhessek a gyakornoki programra. A jelentkezésemet még a NY-i indulás előtt le kellett adnom, ezt meg is tettem (ennek a kimeneteléről majd később írok:)), szóval mint aki jól végezte dolgát, az első hetemen mindent elintéztem, igyekeztem ezt követően csak New York-ra koncentrálni.

A New York-i állásbörze január 25-én (pénteken) került megrendezésre és csütörtök este Amtrak-el el is indultam a Big Apple-be. Egy laza 4 órás vonatút várt rám és igazából mindaddig, amíg be nem ültem a vonatba nem is tudtam felfogni, hogy akkor most irány a The City és nekem ott másnap bizony állásinterjúim lesznek.

Nyilván az eseményt megelőző hónapokban, hetekben szinten minden New York-ra volt kihegyezve, de annyira intenzív az LLM program, hogy mindig csak a következő lépcsőre tudsz fókuszálni. Mindig csak a következő feladat a fontos, mindig step by step van, figyelned kell a hátáridőkre, nem szabad elcsúszni és ha jól csinálod a dolgod, akkor mindennek eljön az ideje és ez legfőképpen úgy történik meg, hogy szinte észre sem veszed és ott állsz az esemény előtt. Így voltam én is New York-al, a vonatba beülve pedig elkezdtem felkészülni a másnapi interjúkra. Hála az Amtrak wifi-jének sikerült is végignéznem az összes engem interjúztató ügyvédi irodának a home page-ét és kigyűjtenem a fontosabb adatokat. Kb. 3,5 órán keresztül a felkészülésemmel voltam elfoglalva és csak néha néztem ki az ablakból amikor is azt láttam, hogy ici-pici településeken megyünk keresztül és hát semmi érdekes sincsen, főleg nem este 10-11 felé. Aztán egyszercsak hirtelen minden megváltozik és mintha bekapcsolnák előtted a karácsonyi díszkivilágítást (mint ahogy teszi azt Chevy a Karácsonyi Vakációban a 25 ezer import karácsonyi égővel http://www.youtube.com/watch?v=inWKw8nqQlI) :)). Szóval hirtelen felnézek és totális fényárt látok, azon kapom magam, hogy akkor ez most itt mellettem a Brooklyn Bridge, aztán hé az pedig ott az Empire State Building és így tovább. Szóval átfut rajtad a hideg és lehet érezni, hogy Magic is in the Air.

Este 11 felé meg is érkeztem New York-ba a Penn Station-re, mivel reggel 9-re már az interjúk helyszínén kellett lennem, ezért rögtön irány a hotel. Mit mondjak, ahogy kiléptem az utcára egyből éreztem a város energiáját, ez egyszerűen egy más hely nincs mit mondani rá. Ahogy Frank is énekli, aki itt megcsinálja az bárhol képes megcsinálni az életét. Szóval indulás a hotelbe mert nincs időm, aztán egy hirtelen pillantás és ott van előttem a Madison Square Garden, a kosárlabdázás Mekkája. Itt egy kicsit tényleg meg kellett állnom, mert ugye 1 hete még otthon voltam, aztán most meg hirtelen New York-ban vagyok, szóval fel kellett fognom, hogy akkor most ez tényleg a valóság és én ide azért jöttem, mert állást akarok és képes is vagyok arra, hogy megszerezzem amiért jöttem. Nagyjából vissza is helyeztem magam a realitások talajára és akkor tényleg irány is a hotel. Szerencsére egy nagyon jó hotelt sikerült választanom kedvezményes áron a belvárosban, nem messze az interjúk helyszínétől. A foglaláskor külön beleírtam a megjegyzés rovatba, hogy magasan fekvő szobát kérek tökéletes kilátással.:) Ez a kérésem elég jól klappolt, mert az ablakomból közvetlen láttam a felhőkarcolókat és az Empire State Building pedig szinte karnyújtásnyira volt tőlem, a szobában pedig egy hatalmas King ágy és óriási plazma tv fogadott, szóval minden körülmény adott volt ahhoz, hogy jól töltsem a hétvégémet New York-ban, azonban a legfontosabb dolog, vagy is az interjúk még előttem álltak. Éjfél környékén rendbe szedtem magam, hajmosás, borotválkozás, aztán folytatódott a felkészülés.

Nem tudom ki hogy van vele amikor interjúzik, de én előtte szeretek nagyon felkészülni az interjúztató cégből és megcsinálni a “házi feladatomat”, most is így tettem. Kb. hajnali 3:30 felé sikerült is ágyba kerülnöm és picit “elaludnom”. Reggel 6:30 ébredés, és szinte kézzel fogható volt a pressure ami rajtam volt. Igyekeztem még egyszer átolvasni a jegyzeteket, a CV-met, pár szükséges lélekerősítő levélváltás haza Magyarországra, hogy teljes legyen fegyverzet és ezt követően a szokásos “vizsgák” előtti procedúra következett. Hófehér ing, kedvenc nyakkendő, kedvenc Boss öltöny és kedvenc cipő kiválasztása és felvétele, aztán irány a reggeli. Hát mit ne mondjak, egy fél csésze teát és egy fél pohár narancslevet, meg egy fél bagelt sikerült csak lecsúsztatnom a Wall Street Journal olvasása mellett, szóval volt egy kis pressure bennem. Ezt követően vissza a szobába, dokumentumok összeszedése, mappa összekészítése, egy “rövid”:)) check a tükörben, kedvenc kabát felvétele és indulás. All or nothing.

Ahogy kiléptem a hotelből és beültem kb. 8:40-kor a NY-i sárga taxik egyikébe (aminek a sofőrje természetesen nem amerikai volt:)) azt éreztem, hogy elszállt a pressure és az a különleges érzés lett úrrá rajtam, hogy én most bizony állásinterjúkra megyek Manhattan-be. Nem azért vagyok itt New York-ban, mert túrista vagyok, mint anno 2000-ben, hanem ügyvédi irodák képviselői azért jöttek el New York-ba, hogy Velem találkozzanak, mert kíváncsiak Rám és szeretnének megismerni. Azt éreztem, hogy most alkalmam van megmérettetni magam a legjobbakkal és harcolni az állásokért, olyan lehetőséget kaptam amire évek óta készültem és most csak rajtam múlik, hogy mit hozok ki a helyzetből. Szóval innentől fogva a pressure átfordult pozitív energiává és hagytam, hogy dolgok menjenek a maguk útján, élveztem a helyzetet. Igazság szerint szavakkal nem lehet visszaadni azt az érzést amikor olyan dolgot csinálhatsz amire mindig is vágytál, ez egy olyan fantasztikus érzés ami éveken keresztül el fogja kísérni az embert és mindig szívesen fog visszaemlékezni arra, hogy akkor ő bizony ott volt és megvalósította azt amit mindig is szeretett volna.

Kb. 7-8 perc taxizást követően meg is érkeztem a New York University 9 emeletes épülete elé, regisztráltam és vártam az első interjút 9:25-kor.

1. Interjú

Kb. tudtam, mire számíthatok. Ismertem az irodát, jól felkészültem belőlük. Az interjúztató barátságos, de egyben távolságtartó is. Angolul beszélünk. Elmondja miért érdeklem őket és milyen a szervezetük felépítése. Picit beszélgetünk a banki dolgokról, az európai helyzetről és a magyar dolgokról, teljesen egy állásponton vagyunk, azt gondolom nagyjából megtaláltuk a közös nevezőt egymással. Ezt követően egy kis személyes beszélgetés, kérdés hozzám, hogy milyen Boston, mert biztos szép város lehet és milyen a program? Na itt jön jól a felkészülésem, mert tudtam, hogy ő is élt Bostonban, hiszen a Harvardon végzett, szóval ismét meg van a közös nevező. Szerencsére az előírt 20 perces intervallumot jól osztottam be, mindent volt időm megkérdezni és az interjúztató is minden kérdésére kapott választ, a beszélgetés közben pedig közvetlen hangulat alakult ki köztünk. Konklúzió: Kellemes volt a beszélgetés, amire számítottam az be is következett, minden kb. úgy zajlott ahogy elterveztem. Javaslat: Szeretnének tovább menni velem és az elkövetkező hetekben írnak email-t a hogyan továbbról.

Szóval első interjú lement, kb. egy jó óra pihenés és jön a következő menet.

2. Interjú

A felkészülésem előtt nem ismertem a hálózatot igazán, szóval nem volt komolyabb alap információm róluk, ezért nem tudtam mire számíthatok. A “házi feladatomat” természetesen elvégeztem, így képben voltam az interjúztatómmal kapcsolatosan, aki egyébként az egész szervezet vezetője, managing partnere. Megérkezés, egy barátságos kézfogás és indul is a beszélgetés angolul. Aztán egy gyors kérdés az interjúztató részéről, hogy nem beszélhetnénk-e németül, mert ő már picit unja az angolt és ugye német az anyanyelve. Na erre mondtam magamban azt a klasszikus német kifejezést, hogy “Eine Situation wie gemalt für Tamás” (tehát ez egy tökéletes helyzet, lehetőség ami pont passzol hozzám). A beszélgetés szerintem jól sikerült, igyekeztem meggyőzni az interjúztatót arról, hogy beleillek a szervezetükbe. A managing partner eléggé határozott és rámenős volt, tehát nem volt nagyon menekülési lehetőségem, de szerintem álltam a sarat. Konklúzió: Végig pozitív feedback-et, visszajelzést kaptam tőle a határozottságomat és nagyon jó német nyelvtudásomat illetően, szóval jó érzéssel álltam fel az asztaltól. Javaslat: Szeretnének tovább menni velem és az elkövetkező hetekben írnak email-t a hogyan továbbról.

Két interjúm lement, eddig nagyjából minden úgy alakul ahogy terveztem. Időközben az állásbörzén egy magyar lánnyal és a férjével is sikerült megismerkednem, a lány a George Washington University jogi karára jár, a férje pedig orvosként dolgozik Washington-ban. Jó fejek voltak. Hasonló kérdések, problémák foglalkoztatják őket mint engem így: finanszírozás, hazamenni vagy sem. Jó kérdések, amikre előreláthatólag kb. május-júliusban kap választ az ember.

Az ebédszünetet követően jöhet a 3. interjú amit előzetesen a legnehezebbnek ítéltem. Még két interjúra össze kell szednem magamat, aztán irány NY belvárosa.:)

3. Interjú

Elég jól ismeretem már előzetesen az irodát, komolyan fel is készültem belőlük, tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb interjúm. A várakozásaim egyből beigazolódtak. Határozott, célratörő, rövid amerikai stílusú kérdéseket kaptam és ezekre ugyanilyen határozott válaszokat vártak. Igyekszem állni a sarat és keresni a lehetőséget egy kis small talk-ra, de mosoly vagy valamilyen jelzés nem látszik egyik interjúztató arcán sem, így nincs mást tennem mint válaszolnom és nagyon figyelnem minden egyes válaszomra, mozdulatomra. Kérdések záporoznak, így hol látod magad 5 éve múlva, mennyire jól draftolsz angolul, hogyan fejleszted magad, hol látod magad a szervezetünkben és így tovább. Mivel elég jól felkészültem ezért valamennyi kérdésre egyből jött a válaszom. Aztán gondoltam fordítsuk meg picit a dolgokat és beszéltessük őket egy kicsit az irodahálózatukról. Itt ismét jól jött a felkészülésem, hisz tudtam a fő interjúztató életpályáját amin ő egy picit meg is lepődik, érzi, hogy képben vagyok és egy apró mosoly végre kicsúszik az arcán. Szóval megtört a jég.:) Egyből kihasználom a lehetőséget és nem engedem a “karmaimból” ismét személyeset kérdezek tőle ami ismét talál nála, innentől végre személyes és könnyed lesz a beszélgetés ami ki is tart egészen az interjú végéig. Az előírt 20 percet annyira kihasználtuk, hogy 25 lett belőle.:) Konklúzió: Tipikus amerikai interjú volt, happy ending-el, hiszen a célretörő kérdéseket követően, személyes beszélgetést tudtunk folytatni. Javaslat: Szeretnének továbbmenni velem és az elkövetkező hetekben ismét felveszik a kapcsolatot velem telefonon, vagy email-en keresztül.

Rendben 3 interjúm lement, eddig minden a terv szerint alakult, kezdek nagyon fáradt lenni amihez természetesen a hajnali lefekvésnek is van köze, de az utolsó interjút még megcsinálom és a legjobbamat nyújtom. Egyetlen kis probléma okoz fejtörést, még pedig az, hogy a 3. interjúm vége és 4. interjúm kezdete között összesen 5 perc különbség van, igen ám, de mivel a 3. interjú 5 perccel hosszabb lett mint terveztem ezért már késésben vagyok a 4 interjú kezdését illetően. Szóval rohanás a 4. emeletről a 9. emeletre………A liftben két NYU-s dolgozó megszólít és kérdezi, hogy biztos jó helyen vagyok-e, mert nekem a Knicks-ben (értsd a New York-i kosárlabdacsapat) kellene épp lennem és túl elegánsan vagyok a játékhoz öltözve. Mondtam, hogy köszönöm a bókot, de én már picit idős vagyok a kosarazáshoz és ügyvédként dolgozom helyette. Kérdezték, hogy mennyi vagyok, mondtam saccoljanak. Mondták, hogy maximum 25 lehetek, mert látszatra nagyon jó formában vagyok.:) Mire komolyabb beszélgetésbe elegyedtünk volna kinyílt a liftajtó a 9. emeleten, megköszöntem a pozitív feedback-et, közöltem, hogy bizony 32 vagyok és rohantam is a 4. interjúra.

4. Interjú

Megérkeztem, szerencsére csak egy percet késtem. Szabadkoztam, hogy elnézést, amire az interjúztatók azt mondták, hogy semmi gond, teljesen megértik a helyzetet és inkább gyönyörködjek a csodás New York-i kilátásban ha már úgy is az épület legfelső szintjén vagyunk. Mit ne mondjak, szimpatikus volt rögtön a kezdés. Azt éreztem, hogy ezek a “srácok” jó fejek és értik a dolgukat, pedig még egy percet sem beszéltünk egymással szakmai dolgokról. Aztán leültünk és elkezdtünk angolul beszélgetni. Elsőként az kérték, hogy beszéljek egy picit Bostonról és a BU LLM Banking & Finance Programjáról. Természetesen ezt elég meggyőzően sikerült elmondanom nekik és rögtön könnyed, barátságos hangulat alakult ki köztünk. Ezt a hangulatot tovább javította az a tény, hogy az interjúztatóm megkért, hogy beszéljünk már németül, ha már úgy is ez az anyanyelve, meg már úgy is unja az angolt. Szóval ismét egy helyzet ami pont fekszik nekem, mondtam magamban. Beszélgettünk az irodahálózat legnagyobb ügyeiről és személyiségeiről, amikkel kapcsolatosan eléggé képben voltam, hála a felkészülésemnek. Ezen pozitív módon meg is lepődött az interjúztató és látszott rajta, hogy értékeli a háttértudásomat. Erre az interjúra is 20 perc volt engedélyezve, de kb. 30-35 percen keresztül beszélgettünk egymással és mindig sikerült valamilyen közös pontot találnom, hol az egyik, hol pedig a másik interjúztatómmal. Élveztem a beszélgetést nagyon és szemmel láthatóan ők is élvezték az interjút. Konklúzió: Szerintem a 4-ből ez volt a legközvetlenebb interjúm, azt hiszem ez nem véletlen ha megnézzük az irodát. Nagyon sok közös pontot találtunk és látok esélyt a folytatásra. Javaslat: Szeretnének továbbmenni velem és az elkövetkező napokban ismét felveszik a kapcsolatot velem email-en keresztül.

Lement mind a 4 interjú, iszonyatosan fáradt vagyok így fél öt felé, de egyben örülök is, hiszen azt hiszem, hogy mind a 4 helyen a legtöbbet hoztam ki magamből és mindenhol képben voltam, amit elterveztem reggel azt teljes mértékig megvalósítottam. Megérdemlem a pihenést végre és indulhatok városnézésre New York-ban. Azonban, ahogy az ilyenkor lenni szokott, azért még le kell tudni a kötelező utolsó kört, még pedig az esemény zárását, a zárófogadást. Ennek a feladatnak örömmel teszek eleget hiszen ismét az épület 9. emeletén lehetek és csodás onnan az esti kilátás New York-ra, a bor illetve a sajtválaszték pedig egész elfogadható.:) Este fél nyolc felé már nagyjából mindenki hazaindul a hó is elkezd esni, fáradt is vagyok, tehát minden adott ahhoz, hogy visszatérjek a hotelbe és pihenjek picit. A tervek szerint este 9-től városnézésre mentem volna, éjfél környékén pedig egy új partyhely megnyitójára voltam hivatalos pár bostoni osztálytársammal együtt amin szerettem volna részt venni, de a fizikai állapotom picit felülírta a terveket. Gondoltam, hogy ledőlök egy órára a szobámba erőt gyűjteni a városnézés előtt és utána rohanok is a Time Square-re. Hát ebből az lett, hogy este 8-től egészen reggel 7 óráig sikerült aludnom, szóval a péntek esti buli és városnézés sajnos elmaradt, de nem baj, helyette legalább teljesen kipihentem magam az óriási King ágyamban és szombaton reggel teljes erővel vethettem bele magam a NY-i városnézésbe.:)

Folytatás következik.:)

Happy New Year – Back in Boston – Amtrak – NY

Happy New Year – Back in Boston – Amtrak – NY,

Hello Mindenkinek,

Úgy tűnik elérkezünk a nagy naphoz. Épp az Amtrak-en utazom New York felé amíg otthon ti alszotok és hála az amerikai MÁV-nak wi-fi-n keresztül oszthatom meg veletek a legújabb fejleményeket. Nyilván ez a post most csak egy ámeneti bejegyzés lesz és idővel véglegesítem majd.

Szóval útban NY felé. Hogy teljes legyen az érzés az Itouch-omon épp Charlie-tól a New York, New York című számot hallgatom.
A számban van egy nagyon fontos rész ami így hangzik: “Nekem itt dolgom volt, siker és kudarc várt reám”. Meglátjuk.
Azt gondolom, hogy nem mindennap adatik meg az embernek, hogy NY-ba menjen interjúzni. Akármilyen nagy az emberben belül a feszültség, hogy holnap akkor oda kell raknia magát, ez akkor is egy felemelő érzés, hogy a világ egyik legjelentősebb városában és annak legjobb negyedében (Manhattan-ben) interjúzik az ember.

Szokás szerint nem kevés csomaggal indultam el ma 18:50-kor Boston-ból, természetesen rohannom kellett, hogy elérjem a vonatot, de minden klappolt. Kinyomtattam a CV-ket, beraktam a Boss öltöny-t a hófehér inggel és nyakkendőkkel, vettem mandzsettákat, elkészültek a névjegykártyák is szóval úgy tűnik minden rendben van. Hotel lefoglalva és este 11 felé ha minden jól megy meg is érkezek a szállásomra.

Holnap 4 interjú vár rám, ahol meg kell győznöm a munkaadókat, hogy rám van szükségük. Hát mit mondjak volt már könnyebb feladatom is mint NY-ban interjúzni, de a challenge az challenge, vagyis a kihívás az kihívás, azokat pedig én szeretem. A holnapi napom úgy alakul, hogy az első interjú 9:25-kor kezdődik, a második 11:00-kor, harmadik 15:15-kor a negyedik pedig 15:40-kor.

Nem lesz egyszerű feladat az embernek 4x egy nap a legjobbját hoznia, de fogjuk fel úgy mintha mindegyik “élet-halál” kérdés lenne és akkor mennie kell.

Szóval pressure és pressure, de hogy is van: a Lehetetlent kell akarni ahhoz, hogy a lehetséges legjobbat elérd és picit őrültnek kell lenned ahhoz, hogy az álmaidat megvalósítsd. Én most ezt teszem, aztán meglátjuk Frank Sinatra szavaival élve, hogy If I can make it there.

Köszönöm mindenkinek aki hozzájárult ahhoz, hogy eljuthattam eddig.

Köszönöm azoknak is akik az elmúlt három és fél hétben otthon időt szakítottak rám és találkoztak, beszélgettek, vacsoráztak:) velem.

Tamás

Breaking news – Want to make it there

NY – Want to make it there

Breaking news,

Ha azt kezdeném énekelni, hogy “Start spreading the news, I am leaving today, I want to be a part of it………” vajon melyik dal és melyik város jutna az eszetekbe?:) Na jó még egy kis segítség, Charlie és a Tátrai Band egyik slágerének is ez a címe, vagy ha azt mondom a zenénél maradva, hogy ha egyszer ennek a városnak a koncertermében (……. Hall) adsz koncertet akkor tuti, hogy megcsináltad az életed, és még egy kis segítség, itt található a kosárlabdázás Mekkája a Madison Square Garden, néha “bikák” is szoktak “dübörögni” errefelé ha jól megy a tőzsde, Friends, Central Park, Sex and the City,  “egy város ami soha nem alszik”, “Big Apple”, igen, igen, igen “Wir fahren nach” New York, or Heading to NY.:)

Nem tudom mennyien emlékeztek rá, de még októberben említettem Nektek az egyik bejegyzésemben, hogy januárban szokott megrendezésre kerülni New York-ban az LL.M. hallgatók számára egy nagyon rangos állásbörze. Erre az állásbörzére csak bizonyos amerikai jogi egyetemre járó hallgatók (szerencsére a Boston University is benne van ebben a kiválasztott körben) jelentkezhetnek. A rendszer úgy működik, hogy november közepéig kell feltöltened az önéletrajzodat az állásbörze home page-ére és így jelentkezhetsz a börzén majd jelen lévő szofisztikált ügyvédi irodákhoz. Magyarán amikor elküldöd az önéletrajzod a rendszeren keresztül egy ügyvédi irodához, akkor licitálsz, úgymond “biddelsz”. A mai nap volt a visszajelzések határideje arra vonatkozóan, hogy a helyszínen, a 2013. január 25. napján NY-ban megtartandó állásbörzén lesz-e az embernek interjúja, és szerencsére igen lesz.:) Szóval ismét egy jel, hogy megérte belevágni ebbe a hosszú útba.

2000 nyarán a családdal már jártam a városban és fantasztikusan különc világ volt, de mindig is kíváncsi voltam milyen lehet NY télen, ha minden jól megy megtapasztalhatom ezt is.:)

Na de egyelőre azonban nem élem még bele magam a New York-i utazásba, ami kétségkívül nagy kalandnak ígérkezik, előbb még 4 vizsga vár rám az elkövetkező 10 napban, az első pedig már pénteken következik is. Van még mit tanulnom.

Hogy is hangzik Frank dalának legjobb része:

If I can make it there
I’ll make it anywhere
It’s up to you
New York, New York:)

Meglátjuk:)

Potluck dinner, Thanksgiving, A+, 2nd Semester and Finals

 

Potluck dinner, akik maradtak a rendezvény végéig

Potluck dinner, Thanksgiving, A+, 2nd Semester and Finals,

Annyi minden történt az elmúlt hetekben, hogy úgy éreztem itt az ideje ismét “posztolnom” és megosztanom Veletek a történéseket. Ugyan az Aerosmith után a U2 nem adott koncertet a campuson:), de azért így is érdekesen alakult november második fele. Kezdjük azzal, hogy november közepén került megrendezésre az úgynevezett Potluck dinner az osztályom számára. Ez egy olyan vacsora ahol mindenkinek, valamilyen az országára jellemző ételt kellett vinnie és természetesen saját kezűleg is kellett elkészítenie. Na puff, itt rögtön meg is voltam lőve. Fel volt adva a lecke, hogy mégis milyen magyar ételt készítsek. Több “otthoni tanácsadóval” konzultáltam és sorba vettem én is az ötleteket. A teljesség igénye nélkül íme a felmerült ételek: pörkölt, krumplipaprikás, lecsó, gulyásleves, palacsinta. Anélkül, hogy magamat akarnám fényezni, azért elárulom, hogy ha nagyon akarom akkor sikerül elkészítenem pár dolgot, persze, azért nem vagyok egy Gordon Ramsay.:) Anno amikor 10 éve Erasmus ösztöndíjjal Regensburgban tanultam elég sok ételt el tudtam készíteni és a pizzasütésben is jeleskedtem.

A jelen esetben azonban voltak olyan tényezők amik nem biztos, hogy a sikert vetítették előre. Így pl. nem volt egy darab olyan edényem sem amiben a fenti ételek bármelyiket jó minőségben “ki tudtam volna hozni” és a főzőtudásom is picit megkopott. Szóval olyankor amikor tutira kell menni, én úgy gondolom, hogy nem szabad kockáztatni, főleg nem a főzésben, sütésben. Egyszerűen “maradjunk a biztosnál” ilyenkor, gondolom ezzel a női olvasók is egyetértenek. Na de vissza a dilemmámhoz, hogy mit is vigyek a Potluck vacsorára. Nyilván azt ti is láthattátok a fenti sorokból, hogy limitáltak voltak a lehetőségeim és persze időszűkében is voltam, tehát köztes megoldást kellett keresnem. Hirtelen beugrott az isteni szikra, hogy gyümölcstortát viszek a vacsorára. Rendben, lehet, hogy nem, sőt biztos nem klasszikus magyar étel, de nálunk minden családi rendezvényen biztosan van egy gyümölcstorta (finom tésztaalap, puding, friss eper vagy málna és persze a tetején az elmaradhatatlan Tortenguss:)), tehát legalább annyi stimmelt, hogy hazai a süti. Anno Regensburgban cseh haverommal Marcel-el készítettünk együtt gyümölcstortát, tehát nagyjából ment volna most is a sütés, de rohamosan fogyott az időm. Ezért a B opció mellett döntöttem, ami annyit jelentett, hogy shoppingolok egy Obsttortét itt Bostonban. Hát a dolog könnyebbnek ígérkezett, mint amilyen valójában volt. 4 óra keresgélés után nem találtam egy normális cukrászdát sem, ahol lenne gyümölcstorta, szóval lassan kezdtek elszállni a remények. Gondoltam, ha már ennyire elszaladt az idő legalább csinálok valami hasznosat és péntek délután lévén elidultam kedvenc üzletembe bevásárolni. Amikor beléptem az üzletbe akkor esett le, hogy van egy tortarészleg is, csak én oda nem járok, mert ugye nem eszem szinte semmi édességet. Belépek a tortarészlegbe és egyből egy csodás gyümölcstorta kacsintott rám és ami a legszebb a céduláján az volt feltüntetve, hogy Bavarian Fruitcake vagyos bajor gyömülcstorta. Rögtön megshoppingoltam és irány haza. Otthon át kellett picit alakítanom a csomagolást, mert úgy kellett kinézni mintha én készítettem volna.:) Ehhez nem kellett több, mint a “tortatepsi”, sütőpapír és egy tortafedél, így vittem be a vacsorára. Mindenki azt mondta, hogy de jól néz ki , mondtam, hogy igen kemény munka volt, otthonról Skype-on kaptam az instrukciókat és így készült el. A lényeg az, hogy a torta teljesen elfogyott a rendezvény végére, tehát sikere volt, csak úgy mint magának a rendezvénynek. Legalább 20 fajta nemzet ételei voltak az asztalokon és mindenki jól érezte magát. Mivel a vacsora kb. este 22h-kor véget is ért egészen véletlenül a U2 One című számával:), ezért úgy döntött az osztály, hogy elmegy bulizni valamelyik egyetemista törzshelyre.

Nem tudom ki mennyire tájékozott az amerikai bulizást illetően, de ha esetleg annyira nem, akkor azt tudnotok kell, hogy ID card, vagy útlevél nélkül nem tudsz bemenni semmilyen szórakozóhelyre, főleg akkor nem ha alkoholt is árúsítanak. Bizonyítanod kell, hogy 21 éves vagy, ha ez nem sikerül, akkor egyszerűen nem engednek be. Svájci osztálytársámnál, aki egyébként annyi idős, mint én nem volt semmilyen komolyabb dokumentum, irat és hiába mondta a biztonsági őrnek, hogy nézzen már rá, neki ráncai vannak és a haja is ritkább, tehát tuti 21 felett van, egyszerűen nem engedték be. Mivel én picit később érkeztem, ezért ennek a hercehurcának már csak a végére értem oda és sajnálkozásomat fejeztem ki a dolgok miatt, ezt követően pedig egyszerűen besétáltam minden igazolvány felmutatása nélkül. Na most nem tudom, hogy ez azért volt, mert nem figyeltek rám, vagy pedig mert annyira idősnek néztem ki.:) Passz. A partyhelyben nem volt semmi extra, se nem romkocsma, se nem sznob hely, egyszerűen csak egy bár volt ahol lehetett táncolni, iszogatni és tv-n sportmérkőzéseket nézni. Tipikus amerikai egyetemista hely volt, ahol a szerb csoporttársnőm annyira jól érezte magát, hogy a biztonsági őrök felszólították a társaságot kb. két óra után, hogy vigyük ki a lányt és ha már kivittük akkor legyünk szívesek és ne jöjjünk vissza. Szóval finoman kidobtak minket. Ezt elég sokan sérelmeztük, otthon ilyen pl. az Ötkertben biztosan nem fordult volna elő. Na mindegy, így jártunk. Összességében nagyon jó estét zártunk és ez a kis intermezzó sem rontotta el a hangulatunkat.

Novemberben egyik ünnepi vacsorából esetem a másikba, mivel a Potluck dinner után pár napra rá következett a Thanksgiving dinner, azaz Hálaadási vacsora. A Háladásnak duplán örültem egyrészről az ünnepi vacsora is nagyon csábító volt, másrészről pedig egy közel egy hetes szünetet is kaptunk. Ez a szünet picit kárpótolt azért, mert otthon kimaradtam a sok négynapos hétvégéből.:) Itt az USA-ban Hálaadáskor mindenki utazik haza a családjához, így a campus szinte üres volt közel egy hétig. Pár női osztálytársam úgy gondolta, hogy azoknak akik nem utaztak sehova hálaadási vacsorát tart. Meg kell mondjam, hogy ezt nem csak én, hanem még kb. 25 osztálytársam is jó ötletnek tartotta.:) Kb. ennyien voltunk a vacsorán, ahol a lányok igazán kitettek magukért. Ahhoz képest, hogy most először készítették el a háladási pulykát, egészen jól sikerült, nem is maradt belőle semmi.:) A közel egy hetes szünetben egyébként igyekeztem kipihenni magamat az évközi vizsgák után, konditerembe jártam, kosaraztam és lélekben felkészültem, hogy lassan jönnek az év végi vizsgák (Finals) is.

Ha már a vizsgáknál tartunk akkor megjegyezném, hogy az évközi vizsgák eredményeit is megkaptuk november végén. Azt gondolom, hogy a vizsgák egészen jól sikerültek, talán egynek az eredményével nem voltam igazán elégedett, de azt meg tudom, hogy kb. hol rontottam el, tehát minden adva van, hogy az év végén ezen hogyan javítsak. Ugye a bejegyzés címében szerepel az A+, ami itt az egyetemen annyit jelent, hogy kitünő, vagy inkább “csillagos 5-ös” eredményt ért el a tanuló.:) Ugye annak ideján megírtam nektek, hogy milyen tantárgyakat vettem fel és volt köztük egy olyan is, hogy Commercial Lending. Ezt a tárgyat a Bank of America bostoni főjogtanácsa tartja nekünk és az első órák után mindenki ki volt akadva, hogy nehezen lehet követni a tárgyat, mert a professzor mielőtt elmélyedne az adott témában, már vált is a következőre. Valahogy én is így voltam ezzel, de mivel ezzel területtel foglalkozom ugye már kb. 6-7 éve, azért mégis jó érzéssel ültem az órákon. Ebből a tantárgyból évközi vizsga gyanánt az volt a feladatunk, hogy írjunk egy kb. 10 oldalas beadandót egy olyan témából, ami a US Commercial Lendinghez kapcsolódik. Azok számára akik nem tudtak egyéni témát találni volt egy témalista ahonnan válogathattak és mint kitalálhatjátok nekem természetesen nem volt szükségem erre a témalistára. Kb. még a kurzus kezdetén eldöntöttem, hogy miből fogom írni a dolgozatomat és igyekeztem kitartani a téma mellett, habár két napos kutatás után szinte nem találtam semmilyen anyagot hozzá. Szerencsémre azonban Steven, akinek az órájára jártam “jogszabálytanból” mutatott pár keresési trükköt és így bár nem sok anyagot, de azért pár elég érdekeset sikerült összeszednem. A dolgozatot ezt követően percre pontosan, pont határidőre sikerült is befejezném, és végig olyan érzésem volt, hogy most vagy nagyon rossz témát választottam, vagy pedig nagyon egyedit és ezért volt nehéz anyagot taláni hozzá. A lényeg, hogy november vége felé az egyik Commercial Lending óránk úgy kezdődött, hogy akkor most itt vannak a dolgozatok és nézzük meg milyenek lettek. A professzor beharangozta, hogy a csoportból 5 embernek sikerült A+-t elérnie és akkor most felsorolná a neveiket és az adott személy menjen ki átvenni a dolgozatát. Ugye az adott helyzetben rögtön az fordult meg a fejemben, hogy hátha én is benne vagyok az 5 főben. Kiment az első ember átvette a dolgozatát és már csak 4 esélyem volt, aztán elhangzott a 2. és a 3. név is, huh már csak két esélyem van gondoltam magamban. A 4. ember beteg volt így nem volt jelen az órán és nem tudta átvenni a dolgozatát, ekkor eszembe jutott, hogy lehet, hogy rossz témát választottam………..na mindegy, volt még egy esélyem hátha benne leszek az 5-ben. Aztán mi történik, hirtelen azt hallom, hogy Tamas (á nélkül:)) és mentem is ki a pódiumhoz, miközben pedig kint voltam, azt mondta a professzor, hogy nagyon egyedi téma – Analyzing and describing significant issues concerning the interpretation of the Market Disruption Provisions contained in the U.S. syndicated loan agreements during the 2008 credit crisis – erről még nem írt eddig senki nála és jutalomként megmutatja nekem, hogy Bank of America, hogyan kezelte ezt a témát 2008-ban. Egészen jó érzés volt átvenni a dolgozatot és látni rajta az A+ minősítést, talán egy apró jel volt, hogy jó úton jár az ember, bár még azért van vissza az útból bőven.

Ami az utat illeti, képletesen ez ugye leginkább az őszi és a tavaszi szemesztert jelenti, megjegyezném, hogy már november közepén fel kellett vennünk a 2. féléves tantárgyainkat. Nagyon bő volt a választék és látszott, hogy a 2. félév sokkal keményebb lesz, mint az első és a szakmailag tényleg sokat lehet majd fejlődni. Nem voltam könnyű helyzetben, mert meg kellett talánom az egyensúlyt a NY Bar miatt a kötelezően felveendő órák és a számomra érdekesebb szakmai órák között. A választásom így a következő lett:  Commercial Code (8:30kor kezdődik, nehéz lesz beérnem….:)), Transnational Lending, Project Finance, Financial Services, Corporations, Securitization, Mergers & Acquisitions. Ám az előbbiekkel még nem ért véget az óraválasztásom, mert valamiért úgy éreztem, hogy ha már itt vagyok akkor szeretnék minden lehetőséget kihasználni arra, hogy új dolgokat tanulhassak. Így engedélyt kértem az egyetemen ahhoz, hogy ne csak a jogi karon, hanem más karokon is hallgathassak tárgyakat. Szerencsére egy kis intézkedés után sikerült is megkapnom az engedélyt, így elindultam a BU College of Arts and Sciences intézetébe és jelentkeztem spanyolt tanulni. Mindig is érdekelt ez a nyelv, gondoltam ha már itt vagyok megpróbálom megismerni, és látva, hogy az osztálytársaim közül legalább 50% beszéli ezt a nyelvet szerintem hasznos lesz. Heti 3X lesz 1 órás előadásom belőle, tehát elég intenzívnek tűnik. Picit gondolkoztam, hogy esetleg a francia nyelvet kellett volna folytatnom, de aztán valamiért letettem róla, meg ugye Camille motivációja nélkül nehezen ment volna.:)

El is érkeztünk a bejegyzés végéhez és egyben az utolsó témához még pedig a Finals-okhoz, vagyis az év végi vizsgákhoz. Hát mit mondjak, ezt valahogy ki lehetett volna hagyni a programból, vagy mondjuk áttolhattuk volna januárra a vizsgákat, de sajnos ez csak álom, mert december 21-ig tart az őszi félév, tehát minden vizsgának le kell mennie addig. Nekem 6 tantárgyam van, így 6 vizsgát kell leraknom, amik közül időközben már lement kettő, tehát még 4 vizsga van vissza. Időrendben ez úgy hangzik, hogy december 14, 17, 19, 21. Tehát elég sűrű a program és eddig nem igazán lehetett folyamatosan tanulni, mert végig óráink voltak és csak a héten zárult le a szorgalmi időszak. Ugyan az energiám már picit fogyóban van, de nincs mást tennem, mint az elkövetkező két hétben mindent megtennem azért, hogy normálisan megcsináljam a vizsgákat.

A vizsgákat követően pedig december 22-én (ami már kevesebb, mint két hét:)) repülőre ülök, haza megyek, rendezem soraimat és átgondolom a 2. félévre való felkészülést. Bár még egy szűk hónap van vissza az évből, így még nem szeretném értekelni 2012-őt, de örülnék, ha pozitív lenne a végkicsengése és nyugodtan készülhetnék az új évre, ami szintén elég komoly kihívást tartogat számomra minden szempontból, így szükségem lesz az energiákra, hogy sikeres lehessen az utam.

Quarter, Holtpont, Sandy, Midterms, Steven Tyler, Vote, Relax – Part 2

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Quarter, Holtpont, Sandy, Midterms, Steven Tyler, Vote, Relax,

Part 2

Mint láthatjátok a legutóbbi bejegyzést két részre bontottam. Egyrészről szerettem volna elkerülni, hogy túl hosszúra sikerüljön a bejegyzés, másrészről pedig éles cezúrát is szerettem volna húzni a kevésbbé jó és az aktív, pozitív, tartalmas októberi időszakok közé. Mert azért voltak az elmúlt hónapban olyan történések is, amik feledtették a negatív hangulatot. Mint már említettem egy korábbi bejegyzésemben, tagja vagyok a BU Center For Finance, Law & Policy nevű szerveződésnek, aminek többek között az a feladata, hogy különböző pénzügyi témákban végezzen kutatásokat az egyetemisták segítségével. Egy ilyen projekt keretén belül jutottam el egy októberi keddi napon a Boston pénzügyi negyedében található State Street Bank központjába. Ha minden jól megy, akkor az elkövetkező időszakban a Banknak fogunk végezni egy komolyabb kutatást és ennek keretében több fontosabb intézményt, szabályozót kell majd megkeresnünk a kérdéseinkkel. Ez elsőre picit unalmas feladatnak tűnhet, de minél több embert ismer meg az ember ebben az amerikai pénzügyi világban annál jobban tudja majd azt később kamatoztatni. Mindenhol fontos, de itt az USA-ban egyszerűen életbevágó a networking intézménye. Szóval dolgozom ezen is.

Mint ahogy a bejegyzés címe is elárulja Bostonba is elért Sandy. Szerencsére nálunk a hurrikán nem okozott akkora károkat, mint New York-ban, aminek több oka is volt. Egyrészről NY-on közvetlenül áthaladt a hurrikán és annak a középpontjában volt, másrészről pedig NY vízparthoz való közelsége is más mint Bostoné. Szóval hozzánk hivatalosan október 29-én, hétfőn érkezett meg Sandy, de Bostont csak részben érintette, illetve mire ideért már lelassult. Sandy-t egyébként szombattól (okt. 27.) folyamatos esőzés és egyre nagyobb széllökések előzték meg és azon gondolkodtam vasárnap, hogy bevásároljak-e biztos ami biztos alapon, vagy inkább halasszam hétfőre a shopping-ot. Nagyon helyesen vasárnap tudtam le a vásárlást és ez annál is inkább jó döntésnek bizonyult, mert hétfőn zárva tartottak a boltok a hurrikán miatt……….Sandy egyébként egy kis fennakadást okozott az egyetemi életben is, mert október 29-én nem nyitott ki a suli. Mindenki úgy gondolta, hogy ezt a vihart komolyan kell venni és jobb ha az egyetemisták otthon maradnak. Bevallom őszintén ennek a döntésnek több évfolyamtársammal együtt nagyon örültünk tekintettel arra, hogy keddtől (okt. 30.) kezdődtek az évközi vizsgáink és nagy esély mutatkozott arra, hogy kedden is zárva tart a suli a hurrikán miatt. Na de menjünk sorjában. A vihar legerősebb időszaka hétfő délután 4 és este 9 óra közé esett, senki nem volt kint az utcákon, az autók sem jártak és a tömegközlekedés is leállt már délutántól. A vihar kisérői széllökések, heves esőzés, kidőlt fák, és egyéb ilyen apróságok voltak. Azonban este kilenc felé mintha megszűnt volna az “ostromállapot”. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy tuti kinyitják a sulit kedden reggel és mivel kedden két vizsgám (egy beadandó dolgozat, illetve egy teszt) is meg volt hirdetve, ezért minden percben néztem az egyetem home page-ét, meg a mailboxom-at, hogy mi a döntés az egyetemi vezetők részéről. Gondolom mindenki kitalálta, hogy mi történt. Hétfőn este 10h-kor bejelentették, hogy bizony kinyit a suli másnap. Tehát nem volt mit tennem elkezdtem tanulni a másnapi vizsgámra és reménykedtem, hogy a beadandó határidejét valahogy eltolják picit a hurrikán miatt. Nem hiszitek el, de pontosan ez történt. Egy nappal meghosszabbították a hátáridőt, így a kedd esti vizsgám után rögtön megírtam a beadandót és megmenekültem.:)

Összességében Sandy itt Boston-ban nem okozott komoly problémát, leginkább csak áramkimaradások voltak, mi szerencsésebben megúsztuk a dolgokat, mint NY.

Ha pedig már az évközi vizsgákat (midterms) megemlítettem fentebb akkor megosztom veletek, hogy az elmúlt két és fél hétben mind az öt vizsga lement. Őrült napok voltak ezek, elszoktam már egy picit az egyetemi dolgozatoktól, határidőktől. Szerencsére minden határidőt sikerült tartanom, ugyan kellett hozzá a körülmények kedvező alakulása is, de a lényeg, hogy leadtam a dolgozatokat. A kevésbbé jó dolog az egészben az, hogy pontosan egy hónap múlva már jönnek is az év végi vizsgák amik azt jelzik, hogy közeledik a szemeszter vége és a program fele.

A poszt címében ugyan nem szerepel, de sikerült tovább “csinosítanom” az apartmant. “Óriási” beruházás keretében szert tettem egy remek polcra és egy állólámpára is. A polcot a saját kezemmel szereltem össze és közel 30 szöget vertem bele, hogy megfeleljen a leírásnak. Mielőtt megszólna bárki, jelzem, hogy a polc nem a svéd nagytestvér gyártmánya és így picit komolyabb erőfeszítést igényelt. Szegény szomszédok örültek is vasárnap délután a munkámnak………..:)

Mint mondtam voltak okóberben kellemesebb mozzanatok is, így sikerült összehozni egy Banking & Finance focicsapatot annak érdekében, hogy az American Law LLM-esekkel játszunk egy meccset. Erről készült is pár “feature fotó” amit fentebb láthattok. Nem is kell kérdeznetek ki nyert, természetesen mi.:) Rögtön egy köténnyel nyitottam a srácoknál, hogy tudják hol a helyük, aztán lemostuk őket.:)

Így a szabadidőhöz eljutva meg kell, hogy említsem még Steven Tyler-t is. Jó rendben, ha nem jut egyből az eszetekbe akkor elárulom, hogy ő az Aerosmith frontembere. Ez az én történetem szempontjából azért érdekes, mert múlt héten vasárnap este olyan tartalmú email-t kaptam, hogy lezárják az egyetem előtt az utakat, mivel az Aerosmith fellép egy ingyenes koncert keretében. Nem tudom ki tudta közületek, de Steven-ék pont 40 évvel ezelőtt innen Bostonból indultak el és az első főhadiszállásuk az egyetemtől nem messze volt. Gondoltam, ha már épp itt vagyok, akkor megnézem a koncertet és velem együtt még jó pár ezren döntöttek hasonlóan. Készítettem is pár “komolyabb” képet. Többek között Tom Brady a New England Patriots quarterback-je fogadta az Aerosmith-et a színpadon, szóval volt felhajtás. Sok számot nem ismertem, de a Sweet Emotion-st jól játszották, egész jó formában voltak. Egy élmény volt a fellépés, kár ugyan, hogy nem a U2 adott nem hivatalos koncertet, de ne legyünk telhetetlenek..:) A koncertet követő estén egyébként a hó is megérkezett Bostonba és kaptunk egy kis ízelítőt arról, hogy milyen is lesz a tél. Na ezt annyira nem várom, de valahogy túléljük majd.

A héten tartott amerikai elnökválasztást (Vote ’12) azt hiszem nem kell nagyon magyarázni, mert az eredmény eléggé egyértelmű. Massachusetts azonban elég furcsa helyzetben volt, mert hagyományosan demokrata állam, de Romney pedig az állam kormányzója volt 2003-07 között és a választási bulija is itt volt előkészítve Bostonban nem messze tőlem a Convention Centerben. Az egyetemen bárkivel beszéltem legyen az akár professzor vagy más BU alkalmazott mindenki Obama-át akarta és Romney-t ki nem állhatták. Én azt gondolom, hogy Sandy Obama számára pont jókor “szakította” meg a választási kampányt és az utolsó publikált munkaügyi adatok is őt segítették. Egyébként csütörtökön volt nálunk az egyetemen előadást tartani egy pénzügyi szakember aki felügyelte a FED (amerikai központ bank) 2008-as bankoknak juttatott 700 milliárd dolláros mentőcsomagját (TARP) és szerinte az amerikai pénzügyi világban szinte semmi nem változott. Számomra annyi érdekésség volt ebben a választási időszakban, hogy anno még a 2004-es US választások idején szerveztem egy angol nyelvű előadást a PTE AJK-n a Szakkollégiumban egy Fulbright professzorral és együtt elemeztük Bush, illetve Kerry esélyeit. Lám 8 év múlva mit ad az élet? A helyszínről követhettem végig az esményeket. Ki gondolta volna…………?:)

Nagyjából végig is értem az elmúlt időszakon ami nem kevés történést tartalmazott mint olvashattátok. Volt benne pozitív és negatív dolog is, de a helyzet, kindulási pont továbbra sem változott. Tudom miért jöttem ide Bostonba, illetve az USA-ba és azt meg is akarom csinálni. Az elmúlt négy napban volt időm pihenni, relaxálni és holnaptól feltöltődve nekivágok az őszi szemeszter második felének.

Quarter, Holtpont, Sandy, Midterms, Steven Tyler, Vote, Relax – Part 1

Quarter, Holtpont, Sandy, Midterms, Steven Tyler, Vote, Relax,

Part 1

Honnan is kezdjem, vagy inkább honnan folytassam a történetemet?

A helyzet nem egyszerű, mert komolyan gondolkodnom kell, hogy mi volt az utolsó történés ahol abbahagytam a blogot. Régóta nem írtam bejegyzést aminek több oka is van. Ugye rögtön az első bejegyzésemet azzal indítottam, hogy amikor elhatároztam a blog-írást biztos voltam benne, hogy rengeteg időm lesz. Na ebben úgy tűnik tényleg tévedtem. Rendben, velem is előfordul az ilyen.:) Másrészt nem tudom ki hogy van vele, de én csak olyan dolgot szeretek kiadni a kezemből aminek tudom, hogy van értéke és nem egyszerűen valami sablonszerű dokumentum készült el éppen. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva általában este, késő este érzem úgy, hogy tartalmasan tudok írni, de az elmúlt időszak estéit rend szerint más dolgok töltötték ki, így a blogírás folyamatosan tolódott.

A bejegyzés címében szereplő szavak tökéletesen összefoglalják azokat a fontosabb dolgokat amik az  elmúlt időszakban meghatározták a napjaimat, na de vegyük őket sorjában.

Quarter, ami ugye annyit jelent, hogy negyed, esetemben továbbra is központi szerepet kap két dolog miatt. Az egyik dolog az, hogy a negyeddollárosok a legjobb barátaim ha mosnom kell, nélkülük nem működnek a mosógépek. Jelentem, hogy a mosást egyre inkább megszeretem. Nagyon flottul megy most már a szárítással együtt és ha van kedvem akkor az ezeket követő vasalást is tudom már helyenként élvezni, de hosszútávon azért nem tervezek vele.:) A másik dolog ami miatt fontos a negyed szó számomra az lenne, hogy elérkeztem, sőt már át is léptem a Banking & Finance program negyedét. Tényleg hihetetlen, hogy mennyire repül az idő  és kb. 6 hét múlva már Karácsony lesz, amit én is otthon töltök ha minden jól megy, de még ne szaladjunk ennyire előre mert pár vizsgát még abszolválnom kell addig, bár már várom a mákos beiglis időszakot.:)

A szeptemberi blogkezdésnél azt is megfogadtam, hogy mindent objektíven írok le ebbe a “naplóba”, tehát nem színezem a dolgokat, ha pedig valami negatív dolog történik velem akkor az épp úgy leírandó ide, mint a sikerélmények. Azt gondolom, hogy az első holtpontomon túljutottam. Október első fele nem várt meglepetéseket hozott számomra amiket nem volt könnyű megemészteni. A hónap egy LLM-es hallgatók számára kiírt állás lehetőséggel indult amit egy TOP10-be tartozó, nagyon szofisztikált NY-i ügyvédi iroda tett közzé az egyetem weboldalán. A határidő elég szoros volt, de gondoltam kinek ha nem nekem lenne esélyem arra, hogy behívjanak NY-ba interjúzni. Szépen végig is szenvedtem az ilyenkor szokásos menetrendet, így önéletrajz készítés – ami nem volt egyszerű, mert az amerikai önéletrajz teljesen más mint az európai, pl. nem lehet benne fénykép, szinte semmilyen személyes adatot nem tartalmazhat, és konkrétan fel kell sorolni azokat a tevénykenységeket amiket az adott ügyvédi irodában csináltál korábban –, motivációs levél, formanyomtatvány kitöltés és társai. Végig az járt a fejemben, hogy végre NY, megismerek egy álom ügyvédi irodát, és ezek felett az sem elhanyagolható, hogy minden költégemet (utazás, hotel stb.) az ügyvédi iroda fizeti, ha behívnak interjúzni. Én azt gondolom, hogy az anyagaim jól sikerültek, a cég profilja (nagyon erős finance és tőkepiaci practice) pedig tökéletesen passzolt hozzám. Rendben elküldtem a jelentkezést és vártam. Tekintve, hogy a határidő szoros volt és ennek megfelelően az interjúra pedig két heten belül került sor, ezért kb. 1 héten keresztül minden percben a mailboxomat néztem. Természetesen ahogy az lenni szokott semmi nem jött, hiába vártam. Ugyanígy voltak ezzel az osztálytársaim is akikkel egymást kérdezgettük, hogy van-e valakinél valami visszajelzés. Persze senkinél semmi. Aztán 10 nap elteltével megérkezett a várva várt levél, csak nem nem a várt tartalommal. Nem idézem a levelet szó szerint, de annyi volt benne, hogy nagyon impersszív a cv-je, de sajnos most nem tudunk lehetőséget biztosítani interjúra, esetleg majd valamikor később, ha úgy alakul, akkor igen. Nyilván nem örültem a hírnek és meg kellett állapítanom, hogy hiába vagy jó, de itt az USA-ban sem nőnek égig a fák és mindenért nagyon keményen meg kell szenvedned, azzal a kitétellel, hogy a verseny itt sokkal nagyobb és komolyabb mint otthon.

Ha már a versenynél tartunk, akkor kis intermezzo-ként megosztok veletek egy az elmúlt hetekben a NY Times-ban napvilágot látott felmérést. A felmérés azon alapult, hogy mely egyetem diplomáit értékelik legjobban a munkaadók. A Boston University nagyon előkelő helyen szerepelt a felmérésben, az amerikai összesítésében a 7. helyet szerezte meg, világviszonylatban pedig a 17. helyet, ami egészen jól hangzik szerintem. A listát egyébként szokás szerint a Harvard vezeti a Yale előtt.

No de vissza holtponthoz. Október közepén azon veszem észre magam egy hétfő reggelen, hogy a jobb fülem teljesen bedugult. Ha ez még nem lenne elég akkor azt is hozzáteszem, hogy a jobb fülemre kb. 50%-osan nem hallottam. Gondoltam simán elmúlik, nem lesz ebből gond. Hát nem így lett. Egyszerűen nem javult a fülem és többször nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert amikor az emberek éppen tőlem jobbra voltak és hozzám szóltak, akkor egyszerűen nem értettem mit mondanak. Így folyamatosan a sorry, avagy elnézést szót mondogattam és sietve fordítottam oda a bal fülemet, ami ugye elég cikis volt. Miután 6 nap után nem javult a helyzet ezért bejelentkeztem orvoshoz, gondoltam “lecsekkolom” mit ér a közel 2 ezer dolláros biztosításom. A történet vége annyi lett, hogy a doki nem talált semmit és javasolta igyak minél több folyadékot és várjunk 4 hetet, mert addig biztosan rendbe jön. Hát mit mondjak, gondoljátok bele magatokat a helyzetembe, bemész a dokihoz úgy, hogy az egyik füledre félig hallasz és kijössz azzal, hogy igyál folyadékot. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem akkor nem tetszett ez a javaslat. Viszont hozzá kell, hogy tegyem a dolgokhoz azt a tényt, hogy most már nagyjából rendbe jöttem és tényleg 3-4 hétig tartott a gyógyulás szóval, lehet, hogy jó volt a diagnózis…….

Azt gondolom, hogy előbbiek már megalapoznak egy kisebb holtpontot, de ehhez hozzájött még az otthoni irodám “fantasztikus” hozzáállása a közös dolgainkhoz, amivel kapcsolatosan ismét csak azt tudom mondani, hogy jó döntést hoztam anno augusztusban amikor elfogadtam a BU ösztöndíját és remélem előbb vagy utóbb, de inkább előbb minden a helyére kerül majd. Szóval ott voltam október közepén épp “csúcsponton”, közeledtek az évközi vizsgák és úgy éreztem, hogy a dolgok épp nem állnak jól, ráadásul az egyik órámra feladatul kapott esetjoggal teletűzdelt memo megírása is elég komoly kihívást okozott. Nem volt más tennem, mint azt amit Karinthy ír a Tanár Úr Kéremben: “sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik. Másnap újra feltámad, kezdi elölről.”

Fifth week – őszikék

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Fifth week – őszikék,

Mielőtt bárki megkérdezné, nem, nem készülök újra érettségi vizsgára magyar irodalomból.:) A cím csupán találóan utal arra, hogy amint Aranynál anno úgy nálam is új ciklus köszöntött be többb szempontból.  Az első és legfontosabb dolog, hogy új hónap, még pedig a kedvencem, október kezdődött meg múlt hétfőn és ez egyet szokott jelenteni általában a tényleges ősz beköszöntével is. Nos a tényleges ősz itt Boston-ban azt jelenti, hogy a szeptemberi 23 fokos nappalokat felváltottak a borongósabb, esős, napközben alig 13-14 fokot elérő napok és ehhez jönnek még a hideg szeles éjszakák. Az elmúlt héten az előbb leírt időjárás alól csak a hétfői és szombati napok képeztek kivételt amikor is a hőmérő higanyszála meglepetésre 24 fokik szökött fel.

A másik fontos dolog, hogy az egyetemen tényleg beindult az élet. Október egyet jelent a B&F programunk esetében azzal, hogy jönnek a midterm exam-ok, azaz évközbeni vizsgák és emellett számtalan konferencia, rendezvény kerül megtartásra a Campus-on, amin illik ott lenni.

Ha már a bevezetőben megemlítettem a múlt hétfőt és az utolsó bejegyzésem is október elsején írodott, akkor megosztanám veletek, hogy mivel záródott a születésnapom estéje. Éppen hazaértem este 10h-kor a suliból amikor is gondoltam leülök megnézem a leveleimet és eszem közben valamit, erre egy számomra teljesen ismeretlen jelzés szólalt meg a háttérben. Nem tudtam mi lehetett az, de gondoltam biztos az új US mobilomnak valamilyen applikációja ad jelzést, hogy frissítsem, vagy talán bekapcsolt az ébresztő.:) Megnéztem a telefont, de mivel le volt merülve, ezért nem az volt a megoldás. Több ötletem nem lévén, illetve mivel a hang is elnémült, gondoltam megoldódott az ügy. Hát nem. Rá egy percre ismét ugyanaz a jelzés szólalt meg a háttérben csak annyi különbség volt a korábbiakhoz képest, hogy bemondták: Kérem azonnal fáradjon ki az épület elé, mert tűz van, de nincs ok pánikra. (Kb. olyan érzésem volt, mint a Csupasz Pisztoly 2 1/2-ben amikor Nornberg alias O.J. Simpson bemondta, hogy menjen ki mindenki az épület elé és akkor nem lesz senkinek semmi baja amikor 1 perc múlva robban a bomba.:) Mire kiértem a lépcsőházba már úton volt mindenki a kollégium 11 emeletéről a kijárat felé. Elképzelhetitek az embereket ahogyan mentek az épület elé, voltak olyan csajszik akik egy szál pizsiben és papucsban futottak le.:) Készítettem pár képet is a biztonság kedvéért az esetről.:) Szerencsére az egész procedúra csak 20 percig tartott miután a tűzoltók megnyugtattak mindenkit, hogy nem történt semmi baj, csak valaki elégette a 11. emeleten a vacsoráját és túlérzékeny volt a riasztó. Szép zárása volt ez a múlt hétfőmnek.:)

Visszatérva vizsgákhoz, tényleg beindult a nagyüzem. Az első assignment-emet leadtam múlt pénteken a Legal Writing órára, helyesebben elküldtem email-en. Hozzám illő módon a 10 órai határidőt betartva 9:50h-kor sikerült elküldenem az email-t a csatolmánnyal, de a lényeg, hogy tartottam a határidőt.:) Ebből a tárgyból mint kiderült minden második héten le kell adnunk egy memorandumot, ami azt jelenti, hogy kapsz egy tényállást és ki kell kutatnod a releváns jogszabályokat a Lexisnexis, Westlaw vagy Bloomberglaw segítségével és készítened kell egy memot a megoldással. A memo természetesen US style-ban kell, hogy készüljön, megfelelő hivatkozásokkal, idézetekkel. Ezek az utóbbi dolgok egy kontinentális jogász számára nem olyan könnyűek, mert mi egy picit máshogy struktúráljuk az írásainkat és a hivatkozásokat is máshogy szoktuk elhelyezni a dokumentumban. Még van két napom a következő memorandum leadásáig.:) A többi tantárgy esetében is kialakult már az évközbeni vizsgák, dolgozatok időpontja így: Banking Structure and Regulation október 30., Central Banks november 1., Commercial Lending november 7. midterm paper és Introduction to the American Legal System október 30. midterm paper. Amint azt láthatjátok az elkövetkező hetek elég sűrűnek ígérkeznek és ezekhez jönnek még az egyéb elfoglaltságok, kötelező konferenciák, előadások.

Többek között a fenti komolyabb tempó volt az oka annak is, hogy picit csúszott a mostani bejegyzésem és köszönöm mindenkinek, hogy figyelmeztetett a csúszásra.:) Ami egyébként számomra azt is jelzi, hogy többen olvassátok a blog-ot és talán érdekesnek is találjátok.:)

A múlt hetem két tanóra szempontjából egészen jól sikerült. Hurley órájának az első 45 perce ugye arról szól, hogy milyen pénzügyekkel kapcsolatos dolgot olvastál az újságokban és múlt kedden ismét elég sokat beszéltem az órán. Ugyan nem voltunk azonos állásponton mindig, de láthatta, hogy eléggé up to date vagyok. Egyébként annyira jó kedvében volt a prof., hogy a Miami Dolphins veresége sem zavarta és fogadást ajánlott, hogy a csapat, vagyis a Dolphins a vereség ellenére is tuti bejut majd a playoff-ba, rájátszásba. Persze senki nem merte vállalni az 5 dolláros tétet, csak egyetlen egy ember. Kitalálhatjátok, hogy ki volt az.:) Még hosszú a szezon meglátjuk, hogy nyerek-e.:)

Szerencsére múlt héten végre sikerült felkészülnöm a Central Banks órára is és ennek meg is lett az eredménye, mivel egészen jól elmondtam az órán a prof-nak a véleményemet az amerikai bankok adósságszintjének a csökkentéséről és ezzel kapcsolatosan a Bázel III. életbeléptetéséről. Na jó nem szeretnék untati ezzel senkit, de az apró sikerek is fontosak, főleg külföldön.:)

Többeteknek említettem már, hogy a BU szerepel azon 32 egyetem között akik részt vehetnek a minden év januárjában New York-ban tartandó állásbörzén. Ez állítólag a legnagyobb job fair ami létezik az USA-ban és rengeteg ügyvédi iroda szokott részt venni rajta a világ minden tájáról. Ezzel kapcsolatosan tartottak nekünk egy előadást múlt héten. Ahogy elmondták ezt az egészet számomra úgy tűnik kosaras hasonlattal élve, mintha egy Draft lenne (értsd az újoncok kiválasztása). Annak a diáknak (és itt persze nem csak BU-s diákokról beszélünk), aki részt szeretne venni ezen az állásbörzén el kell küldenie az önéletrajzát november elejéig a börze internetes oldalán keresztül az általa kiválasztatott a rendezvényen részt vevő ügyvédi irodáknak és ezt követően kb. 1 hónapot kell várnia, amire visszajelzést kap, hogy kiválasztották-e interjúra. Ha megjött a visszajelzés a sikeres kiválasztásról, akkor egy számítógépes rendszer automatikusan kiad az adott diáknak egy időpontot amikor az adott munkavállaló fogadja az állásbörzén  New York-ban és beszélget vele kb. egy órát. Mit ne mondjak, megnézve a börze internetes oldalát, elég izgalmasnak tűnik az ügyvédi irodák listája. Ezen lehetőségen kívül az egyetemen is folyamatosan megjelennek hirdetések, amikre érdemes az embernek jelentkeznie és megpróbálnia eljutni egy interjúig, persze ezt mindig könnyebb leírni, mint megvalósítani. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok…

Végezetül még két említésre méltó dolog történt velem a múlt héten. Arra való tekintettel, hogy szombaton végre kisütött a nap felkerekedtem és ténylegesen megnéztem Boston belvárosát, pénzügyi negyedét és a Columbus parkot. Kb. az egész napomat sétálással töltöttem, csináltam közben pár képet is, ezeket fent megosztottam veletek. A város szerintem ahogy az első bejegyzésemben is írtam inkább európai beütésekkel rendelkezik és nem az a felhőkarcoló rengeteg, így ez az európaibb stílus mindenképpen barátságos számomra. Ami nekem igazán tetszett az a Boston Common nevű hely, ami nem más, mint egy óriási park a belváros kellős közepén a felhőkarcolók között. A park közepén egy tó és egy kisebb arborétum is helyett kapott, illetve tenisz,- focipályák és egy közösségi baseball pálya (teljesen olyan, mint ami Bruce Springsteen Glory days című dalának videóklipjében szerepel:)) található még benne. Tekintve, hogy az USA-ban hétfőn Columbus day lévén ünnepnap volt, ezért nem maradhatott ki a Columbus park sem, aminek a bejáratánál ott magaslik maga Columbus szobra is. Bevallom én mindig imádtam ezt a témát és anno a történelem érettségimen pont a felfedezések tételt húztam:), illetve a témánál maradva még anno 2000-ben amikor az USA-ban jártam volt szerencsém látni a Santa Maria mását, Columbus, Ohio-ban.

A bejegyzés zárásaként engedjétek meg, hogy elméseljem nektek talán az eddigi legemlékezetesebb dolgot ami itt Boston-ban történt velem. Múlt pénteken az egyik osztálytársam házibulit rendezett mondván, hogy úgy sem lesz már időnk nagyon bulizni az évközbeni vizsgák előtt. Sokat gondolkoztam, hogy elmenjek-e, de mivel fontos a networking, meg ugye a szocializálódás ezért elmentem, de elég lassan sikerült elindulnom és Ashish barátom folyamatosan küldte az üzeneteket, hogy hol vagyok már. Nem értettem miért fontos ennyire, hogy ott legyek, de ígértem neki, hogy 30 perc múlva ott leszek. Miután megérkeztem kb. fél óra telt el a party-ból amikor is leoltották a villanyokat és egy szülinapi tortát, rajta 1 égő gyertyával adtak át nekem a Happy Birthday éneklése mellett. Természetesen kötelező volt kívánnom a gyertya elfújása előtt.:) Bevallom meglepődtem, nem számítottam rá és ráadásul a torta sem csokiból készült, tehát minden passzolt.:) Azt már csak “zárójelben” írom le, hogy a party annyira jól sikerült, hogy hajnali 2h-kor kiérkeztek hozzánk a rendőrök és szépen csendháborítás miatt mindenkit hazaküldtek………:)  Szóval ismét egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtam és remélem, hogy ez csak a kezdet és még gyarapodik ezen élményeknek a száma a tengerentúlon való tartózkodásom során.:)